Aktuális

Összebalhézott egy rendőr egy biztonsági őrrel a Balaton Soundon

Állítólag őrjöngve vágott mellkason egy Balaton Soundon dolgozó biztonsági őrt az egyik Somogy megyei rendőrkapitány, amiért a security tagja nem engedte be azonnal a fesztivál területére a civil ruhában érkező hatóságiakat.

Szabó László biztonsági őrként vigyázott a rendre a Balaton Soundon, és többek között azt az utasítást kapta, hogy behajtási engedély nélkül egyetlenegy autó sem érkezhet a fesztivál területére, még civil ruhás rendőr sem – mondta a férfi a Blikknek. 

Így aztán ő csak az utasítást követte, amikor július 8-án egy sötét színű autóban begördült volna a Soundra a somogyi rendőrkapitány és három másik rendőr – mindannyian egyébként civil ruhában voltak. Szabó – elmondása szerint – megállította az autót, és a benne ülők türelmét kérte, hiszen a biztonsági őr engedélyre várt az autó továbbengedéséhez. Ezen azonban a férfi szerint annyira felháborodott az említett főrendőr, hogy először csúnyán szitkozódni kezdett, majd kiszállt a kocsiból, és jól mellkason vágta Szabót. Egyik társa eközben a szolgálati ruháját a nyakánál markolva ordította: “Ha nem fejezed be, kényszerítő intézkedés alá vonunk és előállítunk” – mesélte Szabó, aki az eset után feljelentést tett.  

Az ügy a Katonai Főügyészségre került, a megütött férfit keddre idézték be. 

A Blikk megpróbálta utolérni a rendőrkapitányt is, helyette a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya írásban válaszolt. Mint írták: valóban vizsgálják a Zamárdiban történteket, úgyhogy egyelőre túl sok konkrétummal nem szolgálhatnak. Hozzátették azonban, hogy valamennyi vezető rendőr nemcsak jogosult volt, de szolgálati kötelezettségébe tartozott, hogy megjelenjen a biztosítási feladatok helyszínein. A rendőrök állítólag mindig viselték a belépéshez szükséges igazoló kártyát, a hatóság szerint ezért is érthetetlen és indokolatlan az, hogy a biztonsági szolgálat tagja megpróbálta feltartóztatni a rendőröket. A sajtóosztály szerint nem is egyszer történt ilyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top