nlc.hu
Aktuális
Autóval lett öngyilkos, megölt egy ártatlan sofőrt is

Autóval lett öngyilkos, megölt egy ártatlan sofőrt is

Szerelmi bánatában lett öngyilkos az a férfi, aki frontális karambolt okozott másfél hete Szolnok mellett. A balesetben nemcsak ő, hanem a vétlen autó sofőrje is meghalt. A vétlen áldozat a Szolnoki Szigligeti Színház munkatársa volt.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, július 19-én frontális karambol történt Szolnok és Törökszentmiklós között, amelyben mind a balesetet okozó, mind pedig a vétlen autó sofőrje életét vesztette. Most kiderült, hogy a balesetet szándékosan okozta T., aki szerelmi bánata miatt döntött az öngyilkosság mellett. Előtte sms-t írt barátnőjének, hogy hamarosan egy kamionnal ütközik majd, és ez lesz élete legnagyobb és egyben utolsó csattanása.

Összeroncsolódott járművek a 4-es főúton, Szolnok közelében 2017. július 19-én este. A személygépkocsi és a mikrobusz frontálisan összeütközött, a balesetben ketten meghaltak. MTI Fotó: Mészáros János
Összeroncsolódott járművek a 4-es főúton, Szolnok közelében 2017. július 19-én este.  MTI Fotó: Mészáros János

Az akkor épp kihalt, 2×2 sávos útszakaszon nem járt egy kamion sem, csak a szolnoki Szigligeti Színház mikrobusza, ezt találta telibe T. A balesetben az 59 éves színházi munkatárs és a szerelmi bánattal küzdő 40 éves T. is meghalt.

A rendőrök még a helyszínen rögzítették a nyomokat, amikor az összetört autók mellett feltűnt T. barátnője, majd megmutatta a rendőröknek a T.-től kapott sms-t.

A vétlen sofőrnek esélye sem volt a túlélésre, így a rendőrség az ügyészséggel egyeztetve balesetről emberölésre minősítette át az ügyet.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top