Mint ahogy megírtuk: a 74 éves férfi szerda délután még elrugaszkodott az ötemeletnyi magasságból startoló, Kamikaze elnevezésű csúszdáról a káposztásmegyeri Aquaworldben, de már eszméletlen állapotban érkezett meg a medencébe. Nem tudták a helyszínen újraéleszteni.
A hivatalos közlemény szerint a helyszíni orvosszakértői vizsgálatok során megállapították, hogy a 74 éves férfi szívinfarktust kapott csúszás közben, és eszméletlen állapotban ért a csúszda aljára. Azt is megállapították, hogy technikai hiba, emberi mulasztás nem történt a helyszínen. Ugyanakkor most több szemtanú is jelezte Facebookon – olyanok is, akik saját állításuk szerint pár méterről nézték végig a balesetet –, hogy szerintük nem teljesen így történt a haláleset – szúrta ki az Index.
Az egyik szemtanú nyilvános posztban írja: nem igaz, hogy eszméletlenül érkezett a férfi medencébe. “Csak épp senki nem vette észre, hogy nehezére esik a part felé venni az irányt, vélhetőleg rosszul van. Próbált kijönni, a csúszdán a sorban őt követő személy teste teljes felületével, robbanásszerű erővel érkezett a férfire, aki ennek az ütésnek a következtében vesztette el eszméletét.”
A szemtanú azt is hozzáteszi, hogy a férfi nem kapott megfelelő segítséget azonnal, állítása szerint lassan reagáltak a strandon dolgozók, és csak 15 perc után került elő egy defibrillátor, amiben nem működött az akkumulátor. Posztja alatt több, magát szintén szemtanúnak valló ember erősíti meg vagy azt, hogy a férfi a vízbe érkezésekor még eszméleténél volt, vagy azt, hogy nem kapott megfelelő segítséget.
Az Index megkereste az Aquaworldöt a kommentekkel kapcsolatban, ahol azt válaszolták, hogy már készül a strand részletesebb nyilatkozata az ügyben.