Aktuális

25 éven át sikkasztott ügyfelétől egy banki alkalmazott

Egy spanyol banki alkalmazott 25 éven át csapolta a pénzintézet egyik orosz állampolgárságú ügyfelének számláját, amelyről összesen 1,3 millió eurót, közel 400 millió forintot lopott el.

A délkelet-spanyolországi Almoradí településen történt sikkasztásra úgy derült fény, hogy az ügyfél bankot akart váltani, ezért a pénzintézettől részletes elszámolást kért, amely azonban nem egyezett az éveken át kapott kimutatásokkal.

Ez a festői városka vált a bűn tanyájává (fotó: Tumblr)
Ez a festői városka vált a bűn tanyájává (fotó: Tumblr)

Feljelentést tett, a nyomozás során pedig kiderült, hogy minden alkalommal, amikor a férfi Oroszországban volt, sűrűbbek lettek a pénzmozgások a spanyol bankszámlán. Az 51 éves gyanúsított nő ilyenkor emelt le készpénzt a számláról, amelyhez hozzáférése volt, az ügyfélnek pedig hamis kimutatást küldött, hogy ne tűnjön fel a lopás – vélik a nyomozók.

A rendőrség tájékoztatása szerint az asszony és élettársa a fizetésükhöz képest nagy lábon éltek, gyakran vettek részt drága, egzotikus utazásokon, és ezt ráadásul még csak nem is titkolták, hanem előszeretettel dicsekedtek vele az internetes közösségi oldalakon. A banki alkalmazottat csalással és okirat-hamisítással gyanúsítják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése