El a kezekkel a nihilistáktól!
Nem rossz emberek ők – vagyis önmagában attól, hogy valaki nihilista, még nem lesz rossz ember –, hiába terjesztenek róluk mindenfélét, és hozzák összefüggésbe őket a bűnözéstől a nemzetrontásig a legkülönfélébb sötét ügyekkel.
Ha valaki nem tudja, kik a nihilisták, és mit akarnak – előreszaladok, és gyorsan lelövöm a poént: semmit –, akkor először is: semmi baj, nem műveletlenség ez, az elmúlt száz-százötven év filozófiai irányzatai és úgy általában az -izmusok nem képezik az elvárható alapműveltség részét. Ha a kedves olvasónak csak rémlik, kik a nihilisták, hadd segítsek: egyrészt A nagy Lebowskiból lehetnek ismerősök, ők voltak a német darkos szintipopbanda tagjai, akik eljátszották, hogy elrabolják a milliomos Lebowski feleségét. “Ennek mi baja?” – mutat egy ponton a csóró Lebowski a medencében félájultan lebegő frontemberre (Peter Stormare fantasztikus alakításában). “Semmi, nihilista” – mondja erre a leendő “áldozat”, Bunny Lebowski. Ezzel, bár ráerősített a csúnya sztereotípiákra, nagyjából leírta az irányzat lényegét.
A nihilizmus lényege a közhiedelem szerint az, hogy nem hisz semmiben. (Ami persze végső soron egy hit, nem?) Főleg Istenben nem, erről szól a tényleg sokak által ismert nihilista idézet (a tényleg sokak által ismert Nietzsche szájából): Isten halott. Ezzel a 19. század vége felé azért még mindig eléggé eretnek gondolattal nagyjából össze is foglalt mindent: Isten nincs (mi öltük meg, vagy csak lelépett, vagy soha nem is volt itt, ez már szinte mindegy is), és ezzel értelmetlen az összes Európában alapvetésnek hitt szellemi és erkölcsi dogma. A tudás értelmetlen, a világegyetem megismerhetetlen, a jó és a rossz szavak üresek, jelentés nélküliek, az összes szabály a demokratikus együttéléstől a házasság szentségéig csupán ember alkotta, ránk erőltetett dogma, amit vagy betartunk, vagy lerombolunk, hogy valami jobb jöhessen. Sok értelme mondjuk annak sem lesz.
Szimpatikus vagy sem, azt azért be kell látnunk, hogy az irányzat megszületése óta eltelt nagyjából 150 év őket igazolta. Két világháború, fél Európát bekebelező, több millió áldozatot követelő kommunista őrület, most meg globális felmelegedés, Iszlám Állam, Brexit, Trump, Justin Bieber – erre mondják, hogy a világ megérett a pusztulásra. (Lefogadom, hogy aki ilyet mond, ír, kommentel, nincs is tisztában vele, mekkora nihilista alapvetést hangoztat!) A nihilisták ma ugyan nem alkotnak jól elkülöníthető, felismerhető szubkultúrákat:
nincsenek nihilista bulik a Morrison’s 2-ben, nem térítenek, nem vonulgatnak az utcán, nem nyalogatnak lila tangában Nietzsche-köteteket, nincs továbbá nihilistabűnözés, és én még nem láttam egy “Magyar vagyok, nem nihilista!” feliratú pólót sem (ha mégis létezik, azonnal küldjetek linket!),
ám a nihilizmus, nem meglepő módon, szépen csöndben jelen van a társadalmunkban.
Most pedig, úgy tűnik, új erőre kap – sőt, ha minden igaz, itt a lehetőség, hogy igenis legyen nihilista szubkultúra pólóstul-felvonulásostul. Rohamsebességgel terjed az interneten ugyanis egy, az úgynevezett
optimista nihilizmus
szépségeit taglaló videó, amit úgy osztanak a Facebookon, mintha – hogy stílusban maradjunk – nem lenne holnap.
Az alig egy hete feltöltött videó most hárommilliós nézettségnél jár, ami egy ilyen fajsúlyos téma – és az iszonyatos, a kognitív funkciókat teljesen leépítő meleg – esetében nagyon szép teljesítmény. Ahogy a 250 ezer lájk is (5400 dislike ellenében) figyelemre méltó, főleg, hogy enyhén szólva megosztó a videó tartalma. Úgy tűnik, nagyon sokaknál betalál: ez a sok millió ember úgy érzi, végre van egy spirituális bullshittől mentes világmagyarázat (vagyis annak hiánya, továbbá a hiányba történő békés belenyugvás), amivel végre azonosulni tud.
Nem csoda: a pozitív nihilizmus üzenete ugyanis az, hogy lényegében tök mindegy, hogyan bukdácsolsz végig az életeden, milyen hibákat követsz el, és furdal-e a lelkiismeret, az egészből hamarosan semmi sem marad, az univerzumot pedig nem érdekli az egész. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen mindegy, mit csinálsz, lehetsz akár végtelenül nyomorult vagy gonosz is; csupán azt, hogy
bármekkora is is a baj, nyugi. Engedd el.
Előreszaladtunk. Szóval pörgessük végig a pozitív nihilizmus alapgondolatait a nagyszerű Kurzgesagt (magyarul: dióhéjban) érthető, tömör, szórakoztató és nagyszerűen animált videója alapján. Szóval.
A történelem kezdetén úgy tűnt: az egész világot nekünk teremtették. Csillagok, Nap, növények, állatok és dolgok, amikkel újabb dolgokat készíthetünk – egészen biztos volt, hogy valaki figyel minket, és vigyáz ránk. A “baj” akkor kezdődött, amikor felfedeztük: a világegyetem bizony nem rólunk szól, csupán egy kis pötty vagyunk egy nem különösebben nagy vagy érdekes csillag körül. A világegyetem méretét képtelenek vagyunk felfogni, és ez már így is marad.
Az igazán depis rész még csak most jön. Nagyjából tudod, érzed, mennyi idő alatt telik el egy hét, ugye? (Nagyon gyorsan, és ahogy öregedsz, egyre gyorsabban.) Ha szerencsés vagy, és száz évig élsz, 5200 heted van. (Valószínűleg nem leszel ilyen szerencsés; ha a magyar átlagokat nézzük, inkább 3500.) Mindenki kiszámolhatja magának, még nagyjából hány hete van hátra: most megkerestem a Windows számológépét, és kijött, hogy kétezer. (Budapesti férfiként.)
Kétezer hét. Most egy kicsit felállok a gép elől, majd később folytatom ezt a cikket.
A nihilisták nagyjából biztosak benne (azaz egyszerűen belátják, józan ésszel), hogy ennyi az egész, és kész. Nincs utána semmi. Vagyis van: a dinamikus folyamatok, amelyek életben tartottak, leállnak, és átadják a helyüket az enyészetnek. Baktériumok, gázok, rothadás, satöbbi. A tudat – a lélek, vagy hívjuk akárhogy – az agyhalállal megszűnik. Ezt a megszűnést, azaz a nemlétet természetesen felfogni sem tudjuk, képtelenség belegondolni, milyen lesz, hiszen az a lényege, hogy nem lesz. A semmitől való félelmünkben pedig inkább kitalálunk bármit, ami ennél a rendkívül nyomasztó lehetőségnél megnyugtatóbb.
Ez az a pont, ahol a pozitív nihilizmus szembemegy a helyzet komorságával, és felteszi a kérdést:
És akkor mi van?
A válasz pedig: semmi, és ez így van jól. Szóval akár el is fogadhatjuk – más választásunk nagyon úgysincs, ha őszintén és racionálisan végiggondoljuk a helyzetünket. Számukra vigasztaló a tudat, hogy az előttünk eltelt 14 milliárd évből sem emlékszünk semmire, és az utánunk következő felfoghatatlanul hosszú időhöz sem lesz közünk, és annak sem hozzánk.
Ezen a ponton nagyon fontos megjegyeznünk, hogy a pozitív nihilizmus nem tudomány, nem vallás, legfeljebb egy többé-kevésbé összefüggő filozófiai gondolatmenet; nem ragaszkodik a saját igazához, és nem állítja, hogy többet tudna a világegyetemről, mint te vagy én.
Abban viszont biztosak, hogy a tudomány eddig nem segített különösebben az egzisztenciális szorongásunk ügyében. Egyre gyorsabban ismerjük meg a világegyetemet – igaz, egyelőre még mindig csak egy nagyon kis részét –, de eddig tényleg csak az derült ki, hogy egyedül vagyunk, és csak az van, amit látunk: az atomjaink, a sejtjeink. Ha úgy vesszük, ez az univerzum nagy, kegyetlen poénja: öntudatra ébredtünk, hogy gyorsan rá is jöjjünk, ez az egész nem rólunk szól, sőt: jó eséllyel semmiről sem szól.
Ez pedig, ha rájuk hallgatunk, legalább annyira felszabadító, mint ijesztő. A megaláztatások, amiket elszenvedtél, feledésbe merülnek, a hibáid nem számítanak, a rossz döntéseid szertefoszlanak. A világegyetemnek nincs célja (úgy általában sem, veled meg pláne), ez szinte biztos, nincs vigyázó tekintet, úgyhogy szó szerint csak az van, amit te magad elé állítasz. Ami ezzel az erővel lehet akár az is, hogy félelem, szorongás és bűntudat nélkül jól érzed magad. Akár úgy, hogy az életedet a felfedezés, a tudomány szolgálatába állítod (nem fals kötelességtudatból, hanem azért, mert élvezed), akár azzal, hogy eszel, alszol, olvasol, másokkal vagy. Ha az univerzumot megérteni nem is fogjuk, van pár egészen kézzel fogható cél, amiért érdemes lenyomni ezt a pár ezer hetet: hátha eljutunk a csillagokig, legyőzzük a betegségeket, segítünk másoknak, és befejezzük a több tucat félbehagyott videojátékot. Pluszpont, ha mások életét is jobbá teszed, még több pluszpont, ha segítesz felépíteni egy galaktikus birodalmat.
Bármennyire is közhelyesnek és légből kapottnak tűnik, van benne rendszer, és akárhogy is vesszük, és akármennyire is bántó ez mélyen vallásos emberekre nézve: igazság is. Függetlenül attól, hogy mennyire ragadtak magával a fentiek, azért nézz magadba és gondold át:
a parák nagy részének, amiken nap mint nap pörögsz, és amik túszként tartanak fogva, végső soron semmi jelentőségük, nem?
Ugye? Hát akkor Isten hozott az optimista nihilisták közt!
