nlc.hu
Aktuális
Nem ússza a meg a kecskeméti nő, aki savat öntött a diákokra

Nem ússza a meg a kecskeméti nő, aki savat öntött a diákokra

A nő még tavaly öntött savat egy ballagó diákokból álló, szórakozó társaságra.

Bíróság elé állítják azt a 61 éves kecskeméti nőt, aki tavaly savval öntötte le az ablaka alatt hangosan szórakozó társaságot – írja a Blikk.

A nő második emeleti lakása alatt egy söröző működött, és elege lett a hajnali 2 és 3 óra között vigadó ballagó társaságból. Először rájuk kiabált az ablakból, majd azzal fenyegetőzött, hogy kénsavat önt rájuk.

A lent szórakozó fiatalok ezt nem vették komolyan, de a nő tényleg maró anyagot zúdított a nyakukba. A sav annyira erős volt, hogy átmarta a ballagók ruháját és cipőjét, de a ház festésén is nyomot hagyott.

Egy tanár és két diák sérült meg, égési sérüléseket szenvedtek, de azóta rendbe jöttek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top