Aktuális

Kirepült a csúszdából egy férfi a mogyoródi Aquarénában

Az eset után a csúszda még jó 20 percig működött, miközben a sérült férfi a napon várakozott arra, hogy a mentők kiérkezzenek.

Hiába csúszott korábban már többször is a csúszdán, és hiába használta a csúszdát vasárnap is teljesen szabályosan, K. Zsolt mégis komoly sérüléssel hagyta el a mogyoródi élményparkot. A férfi vasárnap a barátaival érkezett kikapcsolódni, ám az egyik csúszás után olyan szerencsétlenül érkezett a medencébe, hogy kirepült belőle.

Ahogy az a biztonsági kamerás felvételekből is kiderült, a férfi szerencsétlen szögben érkezett a medence vízébe, ahonnan gyakorlatilag kacsakőként pattogott tovább a kockakőre, annak ellenére, hogy ott volt egy 15-20 centi magas szivacs is az ilyen esetek megelőzésére.

Zsolt beütötte a lábát a medence szélén lévő lépcsőbe és eltörte a combcsontját. A park orvosai azonnal a helyszínre siettek, majd értesítették a mentőket. Egy szemtanú az Index.hu-nak azt nyilatkozta, az eset után a csúszda további 20 percig működött, miközben a sérült férfi a napon várta a mentők érkezését.

Bán Tamás szerint sem a csúszó, sem a létesítmény nem tehet a történtekről: a férfi egy olyan szerencsétlen szögben érkezett a vízbe, amire nem lehet előre felkészülni. Hozzátette, az élményparkban még sosem történt hasonló eset.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése