Aktuális

Mindenét ellopták a rákbeteg férfinak, míg gyógykezelésen volt

A 75 éves férfi betegsége miatt tartózkodott huzamosabb ideig Budapesten. Mire hazaért hevesi otthonába, mindenét ellopták.

Az idős férfit a vele történtek után egy jószívű, fővárosi ismerőse fogadta be. Csakhogy sokáig nála sem maradhat, az asszony ugyanis maga is komoly betegségben szenved, épp ezért most az interneten igyekszik lakhatást találni a fővárosban gondozottjának – írja a Borsonline.

“A bácsi egész életét ellehetetlenítették. A háza kertjében álló autóját szétszedték, szerszámgépeit, a ruháit, a házának berendezését, de még a kertkaput is ellopták. Szép lassan minden mozdíthatót kiloptak a házból, a tettesek viszont nem lettek meg” – mondta az asszony a lapnak, majd hozzátette, ha nem vette volna magához a férfit, az utcára került volna betegen.

Sajnos már nem bírom az ellátását az egészségi állapotom miatt, ezért próbálok más módon segíteni neki. Minden lehetséges utat végigjártam, de már csak az emberek segítségében bízunk” – mondta az asszony, aki nagyon reméli, lesz valaki, aki segít majd a beteg bácsi elhelyezésében.

A döbbenetes állapotban lévő házról ide kattintva nézhetsz képeket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top