nlc.hu
Aktuális
Ha a beteg nem fizetett, akkor is gyógyított – így mentegeti a kamara a hálapénzes nőgyógyászt

Ha a beteg nem fizetett, akkor is gyógyított – így mentegeti a kamara a hálapénzes nőgyógyászt

A hvg.hu megszerezte az utóbbi évek legnagyobb hálapénzes botrányában született jogerős etikai állásfoglalást. Ebből az derült ki, hogy az első fokon eljáró etikai bizottság mindent megtett, hogy ne kelljen súlyos büntetésben részesítenie azt a veszprémi onkológus nőgyógyászt, aki nem egyszer halálos betegektől követelt pénzt.

A Magyar Orvosi Kamara országos etikai bizottságának jogerős döntése szerint fél évig nem praktizálhat a veszprémi onkológus nőgyógyász, aki többször kért pénzt gyógyíthatatlan betegektől. Az operációknak 150 ezer forint, a vizsgálatoknak pedig 15 ezer forint volt az ára nála. A szakma felháborodásának ellenére nem tiltották el véglegesen az orvost, a Veszprémi Törvényszék tavaly két év börtönbüntetésre ítélte, öt évre felfüggesztve, a MOK területi etikai bizottsága pedig első fokon megrovásban részesítette.

A hvg.hu megszerezte a jogerős etikai ítéletet, az orvosi kamara területi etikai bizottsága egyebek között figyelembe vette az eljárás során, hogy: “az orvos mindenképpen elvégezte a szükséges beavatkozásokat a betegeken, függetlenül attól, hogy eleget tettek a fizetési felszólításoknak, követeléseknek, vagy sem”.

Továbbá az is elhangzott érvként, hogy a hosszú éveken át tartó büntetőeljárás “önmagában is súlyos terhet jelentett” a hálapénzes orvosnak, illetve hogy a vizsgált időszak (2012–2014) előtt és után sem merült fel panasz ellene. Ugyanakkor a bírósághoz hasonlóan az etikai bizottság is pozitívumként számította be az orvos “kimagasló minőségű szakmai munkáját”

Természetesen az érintett orvos elégedett volt az első fokú etikai bizottsági döntéssel, és később kérte is annak helyben hagyását, mivel arányosnak gondolta az által elkövetett cselekményekkel.

A jogerős etikai határozat tanúsága szerint az első fokon eljáró etikai bizottság megfontolta a kamarából kizárás lehetőségét: meg is állapította, hogy az orvos kirívóan súlyos etikai vétséget követett el. Végül azzal vetette el ezt a lehetőséget, hogy mivel több mint három év telt el az esetek óta, köti őket jogerős bírósági ítélet. Ez nem igaz, erre épp a másodfokú etikai eljárás érvelése mutat rá: a tudomásszerzés után számított három hónapon belül akkor is indítható eljárás, ha egyébként már letelt a hároméves jogvesztő határidő. Végül az országos etikai bizottság – bár ugyanúgy megjegyzi, hogy az orvos kirívóan súlyos etikai vétséget követett el, és lehetősége van kizárni  –  úgy döntött, hogy a féléves eltiltás a megfelelő mértékű büntetés.

Hiába követelték sokan a hálapénzes nőgyógyász végleges eltiltását, erre a magyar jogszabályok alapján nincs lehetőség. Kamarai kizárásra akkor is van – mondta a hvg.hu-nak Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Magánszféra-projektjének vezetője –, ha eredendően nem a kamara ítéli el az adott orvost, hanem a bíróság, és több mint egy év szabadságvesztést kap vagy végleges hatállyal eltiltják foglalkozásától. A veszprémi onkológus nőgyógyász esetében egyik feltétel sem valósult meg. Ugyanakkor sem a letöltendő börtönbüntetés, sem pedig a foglalkozástól eltiltás nem jelenti azt, hogy az orvos soha többé nem praktizálhat: a büntetés letöltésével a kamarai kizárásnak is vége, azaz az érintett orvost újra fel lehet venni a kamarába, magyarázta a TASZ szakértője. Ugyanez igaz arra az esetre – tette hozzá –, ha valakit kirívóan súlyos etikai vétség miatt zárt ki a kamara, ennek hatálya két év után lejár.

A jogerős etikai ítélet megszületése után az érintett veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója, Dávid Gyula azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól a nőgyógyászt.

A határozat szerint maga az orvosi kamara országos elnöksége nyújtott be fellebbezést az első fokú etikai ítélet(ek) ellen: a felháborodott orvosokhoz hasonlóan ugyanis a kamara elnöksége is úgy látta, hogy a hálapénzes nőgyógyász aránytalanul enyhe büntetés kapott: “ez a büntetés így nem alkalmas sem a generális, sem pedig a speciális prevencióra, illetve alkalmatlan a magyar orvosi kar jó hírének a védelmére”.

Az orvosi kamarát már a jogerős etikai ítélet nyilvánosságra kerülése előtt is sokan kritizálták az ügy kezelése miatt. Az 1001 orvos hálapénz nélkül és a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) nyílt levélben szólította fel, hogy foglaljon állást az elítélt orvos ügyében, illetve indítson vizsgálatot ellene. Később a ReSzaSz azt is felrótta a MOK-nak, hogy nem tájékoztatja a nyilvánosságot az ügy állásáról, illetve az is zavaros volt, egyáltalán hogyan indult meg aztán az eljárás; információink szerint csak napokkal az után, hogy Éger István bejelentette egy tévéinterjúban.

Kirúgták a veszprémi kórházból és fél évre eltiltották a hálapénzes nőgyógyászt
Kirúgták a veszprémi kórházból és fél évre eltiltották a hálapénzes nőgyógyászt

Közben a hálapénzes nőgyógyászhoz hasonlóan a kamara ugyanúgy megrovással sújtotta Kunetz Zsombor oxiológus szakorvost, egészségügyi szakértőt, aki egy a hvg.hu-nak adott szókimondó interjúval, illetve Éger István MOK-elnököt és Cser Ágnes szakszervezeti vezetőt kritizáló blogposztjaival vonta magára a kamara haragját. 

A kamarát ért kritikák után maguk Égerék kérték az első fokú etikai döntés súlyosbítását. Lovas András, a hálapénzellenes Facebook-csoport egyik alapítója szerint az 1001 orvos… és a ReSzaSz fellépése nélkül “szép csendben a szőnyeg alá lett volna söpörve az ügy”.  Az azonban biztos, hogy a csoport 2015-ös megalakulása óta ez a legnagyobb visszhangot kiváltó eset, tette hozzá a szegedi orvos.

Égerék fellebbezése miatt a területi etikai bizottság jogsértésre hivatkozva visszavonta első határozatát, majd a megismételt tárgyaláson  – annak ellenére, hogy MOK elnöksége súlyosbítást kért – újra ugyanazt az ítéletet hozta, mint korábban, vagyis mindössze megrovásban részesítette az orvost. Ezek után Égerék nem hagyták annyiban, és az országos etikai bizottság elé vitték az ügyet, ahol az eltiltásról döntött a testület.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top