nlc.hu
Aktuális
Bosszantó, hogy a 16 év alatti gyerekem nem vehet fel ingyen pénzt

Bosszantó, hogy a 16 év alatti gyerekem nem vehet fel ingyen pénzt

Végre van a gyereknek bankkártyája, éljen! De nem jár neki ingyenes pénzfelvétel, 16 éves kor alatt ugyanis nem lehet nyilatkozatot tenni. Tehát éppen a gyerekeknek kell fizetniük, vagyis a szülőknek, és ez egy kicsit bosszantó…

A gyerekek borzasztóan vágynak arra, hogy hasonlítsanak a felnőttekre, nálunk évek óta téma, hogy mikor lesz saját bankkártyájuk nekik is. Számukra nehezen érthető, hogy attól nem lesznek gazdagabbak, hiszen pont annyi pénz kerül rá, amennyit apa és anya rátesz, sőt a bankszámlával inkább költségek vannak, ráadásul még vigyázni is kell rá. De simán elhiszem, hogy nagyon nagyfiús és nagylányos dolog valahol bankkártyával fizetni, ez is egy lépés a felnőtté válás felé. Mindez persze nem jelenti azt, hogy azonnal kártyát csináltatok a gyerekeknek, de a fiam 15 éves múlt, és hamarosan kollégiumba költözik, ezért elérkezettnek láttuk az időt ahhoz, hogy saját bankkártyája legyen. Így akkor is tudunk pénzt adni neki, ha nem vagyunk együtt, egyszerűbb utalni, mint küldeni vagy rohanni… És remekül nyomon tudjuk követni a költéseit, ez pedig nagy előny.

 Arra már nem térnék ki részletesen, hogy a magyar bankokban még mindig az alkalmazottak tesznek állati nagy szívességet akkor, ha az ügyfélnek segítenek, illetve hogy két ügyintéző ugyanannál a banknál az információ két szöges ellentétét mondja szemrebbenés nélkül. Állati bosszantó, de a gyerek jelenlétében igyekszünk mindezt higgadtan megugrani, végül aláírjuk a papírokat, és úgy tűnik, minden sínen van ahhoz, hogy a kisfiam hamarosan boldog bankkártya-tulajdonos legyen. Már távoznánk, mikor beugrik, hogy neki nem kell-e nyilatkozatot kitöltenie, mint nekünk, hogy havonta maximum két alkalommal ingyenesen vehessen fel pénzt maximum 150 ezer forintig.

“Nem, 16 éves kor alatt nincs ilyen lehetőség!” – rázza a fejét az ügyintéző, én pedig nem értem, hogy miért. Miért pont a gyerekektől vonják meg az ingyenes készpénzfelvételt? Logikátlannak és valahogy bántónak érzem. Hiszen pont ők azok, akiknek nincs saját fizetésük, éppen nekik kellene minden lehetséges módon megkönnyíteni a pénzhez jutást. Arról nem is beszélve, hogy  a bank hamarosan potenciális új ügyfélhez jut a felnövő gyerek személyében, hiszen amikor keresőképes lesz, és addig elégedett volt a bankkal, akkor ugyanott fog számlát nyitni.

Ki jogosult a havi két díjmentes készpénzfelvételre? Az Országgyűlés 2014.02.24-én módosította a 2009. évi LXXXV. számú Pénzforgalmi Törvényt. A módosítás rendelkezik az egyes fizetési számlákhoz – a havi 150 ezer Ft erejéig biztosított díjmentes készpénzfelvétel érdekében – tett fogyasztói nyilatkozatok központi nyilvántartásának (továbbiakban: Központi Nyilvántartás) létrehozásáról. A törvény a Központi Nyilvántartás kezelésére a Központi Hitelinformációs Rendszert kezelő pénzügyi vállalkozást, azaz a BISZ Központi Hitelinformációs Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelölte ki. A társaság honlapján ez állMinden 16 évesnél idősebb magyar állampolgár jogosult egy általa meghatározott saját tulajdonú pénzforgalmi számláról havi maximum két alkalommal, legfeljebb összesen 150.000 Ft erejéig pénzéhez díjmenetesen hozzájutni. Aki bankkártyával rendelkezik, az díjmentesen készpénzt csak ATM automatából vehet fel. 
 

Egyébként a diákszámlákhoz a különböző bankok mindenféle kedvezményeket adnak, mindenhol mást, és ezt nem akarom letagadni, mert ez tény. Mint ahogy az is, hogy 16 éves kor alatt nincs ingyenes pénzfelvételi lehetőség sehol sem!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top