Aktuális

Verekedés volt az Arany János utcánál, mentőt kellett hívni – videó

Szombaton hajnalban verekedés tört ki az Arany János utcai metrómegállóban, két társaság tagjai estek egymásnak. Egyikőjük a bunyó közben komolyabban megsérült, mentőt kellett hívni hozzá.

Csúnya balhé volt szombaton hajnalban az Arany János utcai metrómegállónál. Szemtanúk szerint huszonéves fiatalok szólalkoztak össze az egyik büfé előtti sorban, majd egymásnak estek, és egy fél órán át tartó bunyó alakult ki. 

A Bors egy beszámoló alapján azt írja, hogy egy fiúcsapat ment a büfésorhoz vásárolni, hangoskodtak, a büfék dolgozói pedig eléggé megijedtek. Egyszer csak két másik srác is megjelent, és rövid idő múltán a két társaság tagjai egymásnak estek. Végül a komolyabb csetepatéban csak ketten vettek részt, az alábbi, egyik szemtanú által készített videofelvételen még az is látszik, hogy a büfé bútorait, a székeket, asztalokat sem kímélték a verekedők.

A bunyó körülbelül fél óráig tartott, az egyik embert elvitte a mentő, egy másikat pedig a rendőrök. Állítólag egy lány miatt kaptak össze.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top