Aktuális

11 éve eltűnt az élettársa, utána robbantott a szentesi jegyzőnél – videó

A 2006-ban eltűnt Koncz Judit élettársa robbanthatott a szentesi jegyzőnél. D. Lajost augusztus 29-én fogták el Szentesen.

A 26 éves Koncz Judit még 2006-ban tűnt el: éjszakára magára hagyta imádott kétéves kislányát, majd papucsban, hálóingben elbiciklizett otthonról. A család kuvaszát aznap éjjel megmérgezték, a kertben pedig megtalálták Judit egyik fülbevalóját. A szülők a kezdetektől bűncselekményre gyanakodtak, de a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálta az ügyet, majd lezárta.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2014-ben újra nyomozni kezdett az ügyben, ekkor tartottak házkutatást a nő volt élettársánál, D. Lajosnál is. Ekkor már őt gyanúsították a Koncz Judit eltűnése után nem sokkal történt bűncselekménnyel is: 2006 augusztusában valaki kézigránátot hajított a szentesi jegyző házának erkélyére.

Kiderült, hogy D. Lajos ellen többször volt büntetőeljárás robbanóanyaggal, illetve lőfegyverrel való visszaélés miatt. A rendőrök több tanút hallgattak meg, és volt, aki elmondta: évekkel korábban ugyanolyan típusú kézigránátot vásárolt D. Lajostól, mint amilyen később a jegyző erkélyén is robbant. Más arról számolt be, D. Lajos maga mesélte neki, hogy ő követte el a támadást.

A férfi időközben Angliába költözött, látogatóba szokott jönni Magyarországra. Augusztus 29-én a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának munkatársai fogták el őt Szentesen – írja a Zsaru Magazin.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top