nlc.hu
Aktuális
Még több ember távozhat a magyarországi Lego-gyárból

Még több ember távozhat a magyarországi Lego-gyárból

A Magyar Nemzet információi szerint a korábban bejelentett 70 emberen kívül többen önként felmondtak, mert más munkakörbe helyezték őket.

Néhány nappal ezelőtt jelentette be a Lego, hogy 5 százalékkal, 2,4 milliárd dollárral csökkent a féléves forgalma, ezért az év végéig dolgozóinak 8 százalékától, 1400 embertől válik meg. Kiderült az is, hogy a leépítés a a 2100 dolgozót alkalmazó magyarországi gyárban nagyjából 70 pozíciót érint, a cég csoportos létszámcsökkentést hajt végre.

A Magyar Nemzet szerint a dán játékgyártó elnöke, Jörgen Vig Knudstorp arról beszélt, hogy az elbocsátás elsősorban az adminisztrációs és értékesítési területen dolgozókat érinti majd. A lap úgy tudja, Nyíregyházán pont fordítva történt, irodai dolgozókat nem küldtek el.

Információik szerint a Lego nyíregyházi gyárának régi telephelyén ma egyáltalán nincs termelés. Az ott dolgozók egy részét eredeti beosztásuknak megfelelően átvitték az új gyárba, egy részüket más munkakörbe helyezték, alacsonyabb bérért. Többen voltak viszont olyanok, akik ezt már nem tudták vállalni, és felmondtak.

A problémák oka a túltermelés lehet, ami összefüggésben állhat azzal, hogy időközben beindult Kínában is a legók gyártása. Igaz, a lapnak ezt a magyarázatot korábban cáfolta a gyár kommunikációs munkatársa, és kapacitásbővítésről beszélt.

A 70 leépített munkatárs és az önként felmondó dolgozók száma együtt a Magyar Nemzet becslése szerint meghaladja a 100 főt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top