Aktuális

Újabb részletek a budapesti balesetről, amelyben hárman meghaltak

Az elsődleges információk szerint jelentősen túllépte a sebességhatárt annak az autónak a sofőrje, amelyik vasárnap korlátnak csapódott.

Túl gyorsan ment az az autó, amelynek három utasa életét vesztette vasárnap Budapesten, az Üllői út és a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út kereszteződésénél.

A 24.hu úgy tudja, a kocsi – az elsődleges információk szerint – lényegesen túllépte a sebességhatárt, 120-szal haladt, amikor a baleset történt. Az autó kisodródott, és először az oszlopnak, majd az útelválasztó korlátnak csapódott.

Összeroncsolódott személyautó mellett helyszínelnek rendőrök az Üllői út és a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út kereszteződésének közelében (MTI Fotó: Mihádák Zoltán)

Az autó utasai közül kettő a helyszínen meghalt, egy embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Később ő is életét vesztette. A 24.hu információi szerint mindannyian afgán állampolgárok voltak.

A tragédia kapcsán büntetőeljárás indult, ám a sofőr is meghalt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top