Kasztner Rezső zsidó származású újságíró és ügyvéd volt. Egy kis budapesti szervezet, a Vaaada egyik vezetője volt a második világháború alatt, és 1944-től részt vett azokon a tárgyalásokon, amelyet Adolf Eichmann személyes zsidóügyi megbízottjával folytattak. Ennek köszönhető, hogy a németek egy vasúti szerelvényt nem Auschwitzba, hanem 6 és fél millió pengőért – ez 4 millió birodalmi márkának felelt meg, vagy 1 millió 600 ezer dollárnak – Svájcba irányítottak. A Kasztner Rezső közreműködésével összeállított szerelvényen sok kolozsvári zsidó neve szerepelt, egy részük Kasztner rokona volt, a többiek pedig gazdag kolozsvári családok tagjai, valamint zsidó vallási vezetők és az erdélyi és magyarországi cionista mozgalom vezetői voltak.
Noé bárkája a Holokauszt alatt
Az 1684 zsidó–magyar állampolgárt mentő akciót később Kasztner vonata néven emlegették, és 1944. június 30-án hagyta el az országot. Először egy Bergen-Belsenhez közeli, különleges koncentrációs táborba vitték az utasokat, majd hónapok után több részletben Svájcba szállították őket. Kasztner Rezső Noé bárkájának nevezte az akciót. Sokak szerint nemcsak ezeken az embereken segített, rajtuk kívül még 20 ezer magyar zsidót küldött Auschwitz helyett különböző ausztriai munkahelyekre, sokan közülük az ötvenes években Izraelbe költöztek. A háború után Kasztner maga is Izraelbe emigrált, és 1952-ben már a kereskedelmi és ipari miniszter szóvivője volt.
Kasztner Rezső
1953-ban egy szórólapon Malchiel Grünwald azzal vádolta meg, hogy náci kollaboráns volt, és az izraeli kormányt igazságtételért kezdték zaklatni. Grünwald ellen végül rágalmazási pert indítottak, ami a legnagyobb meglepetésre Kasztner elmarasztaló ítéletével zárult. A bíró akkor azt mondta: Kasztner „eladta a lelkét az ördögnek”. 1957. március 3-án Kasztnert egy Ze’ev Eckstein nevű ultrajobboldali aktivista két társával együtt a háza előtt megvárta és meglőtte, Kasztner 12 nappal később belehalt sérüléseibe. Az izraeli legfelsőbb bíróság 1958 januárjában perét újratárgyalta, az elmarasztaló ítéletet hatályon kívül helyezte, és Kasztnert minden vád alól felmentette. Az idős Grünwaldot egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és enyhe pénzbüntetésre ítélték.
A Kasztner-vonat
1944 nyarán Kasztner találkozott Adolf Eichmann-nal, aki német részről felelős volt több mint 400 000 magyar zsidó deportálásáért az auschwitzi koncentrációs táborba. Ekkor megállapodás született 1685 ember megmentéséről, ezer dollár fejenkénti összegért. Többen az utazók közül nem tudtak kifizetni ennyi pénzt, ezért Kasztner árverésre bocsátott 150 férőhelyet, melyet végül azok fizettek ki, akiknek anyagi helyzetük ezt megengedte, s így biztosította a szegényebbek számára is a bejutást. Ezenfelül Kurt Becher SS-tisztviselő, Heinrich Himmler meghatalmazottja fenntartott 50 helyet azon családok tagjai számára, amelyek – pártfogásának fenntartásáért – neki közvetlenül fizettek 25 000 dollárt személyenként. Sőt, Becher a tárgyalások folyamán megemelte a helyek árát ezerről kétezer dollárra. A váltságdíj teljes összege a zsidó közösség becslése szerint megközelítette a 8 600 000 svájci frankot, miközben Becher saját számítása csak hárommillió volt.
Az egyezményben megbeszélteket módosítva Eichmann előbb a Hannover melletti bergen-belseni különleges (a hírhedt koncentrációs táborhoz közeli) lágerbe küldte a csoportot, majd több hónap után a vonat utasai valóban megmenekültek, két ütemben Svájcba szállították őket. Az utasok között volt 40 rabbi: Teitelbaum Joel a híres haszid rabbidinasztiából és Glasner Akiba kolozsvári ortodox főrabbi; közismert cionisták, mint Fischer József, az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, majd az erdélyi Zsidó Párt elnöke, illetve Kahan Niszon ügyvéd, a Magyarországi Cionista Szövetség elöljárója; tudósok, például a pszichiáter Szondi Lipót; művészek: Ernster Dezső operaénekes, Irsai István grafikus; újságírók, írók, köztük Zsolt Béla és Komlós Aladár; a magyar hadsereg egykori tisztjei, később neves értelmiségivé vált fiatalok, Blum Tamás, a könyvtáros Rózsa György; de egyszerű emberek is, például lengyel zsidó árvák egy csoportja és más szlovák, lengyel menekülők. 972 nő, 712 férfi utas volt, beleértve 252 gyermeket. A nagyon idősek száma 82 fő volt, a legfiatalabb pedig egy újszülött gyermek, aki az utazás 4. napján a vagonban született meg.
Budapesten, a Váci utca 12. számú ház falán található ez az emléktábla
A történészek szerint nem fér kétség az ártatlanságához
Mint Yechiam Weitz izraeli történész kutató írta: … ily módon
Kasztner saját kezűleg több zsidót mentett meg, mint bármely zsidó előtte vagy utána.
Leicht Ferenc visszaemlékezése szerint:
…még négy-öt vonat zsidót – vidékről – nem Auschwitzba, hanem a Bécs melletti Strasshofba vittek családostul. Szegedről három vonat ment, kettő Auschwitzba, egy Strasshofba.
Kasztner védőjének állítása is alátámasztja, hogy a tárgyalások további eredményeként még 15 000 magyar zsidó került Strasshof munkalágerébe és nem Auschwitzba.
Gaylen Ross amerikai rendezőnő 2001-ben kezdte forgatni dokumentumfilmjét, a Kasztner meggyilkolását a Kasztner-ügyről. A film Rezső lányát, Zsuzsi Kasztnert és Zsuzsi három felnőtt lányát állítja középpontba, akik lankadatlanul dolgoztak és dolgoznak ma is azon, hogy tisztára mossák a Kasztner nevet.
Robert Rozett, a Jad Vasem könyvtár igazgatója szerint, ha Kasztnernek a megítélése vitatott is, a történészek számára már régóta egyértelmű, hogy a magyarországi cionista vezető jóhiszeműen tette, amit tett, elkötelezte magát az embermentés mellett, s nem a színfalak mögötti ügyletek motiválták. Ahogy Rozett rámutatott, Kasztner maga fel sem szállt utóbb elhíresült, a szabadság felé induló vonatára, hanem – mint az igazgató fogalmazott – életét kockáztatva hátramaradt, hogy még több zsidó kimenekítéséről tárgyaljon.
