Gyerekrablási kísérlet történt Nyíregyházán

nlc | 2017. Szeptember 27.
Egy általános iskolás diákot azzal állított meg két idegen férfi Nyíregyháza központjában, hogy az édesapja kérésének megfelelően hazaviszik. A gyerek megijedt és elfutott. Ez volt szerencséje.

A szon.hu azt írja, hogy a gyerekrablási kísérlet ügyében már a rendőrség is nyomoz, igaz, a hatóságokhoz nem a szülőktől érkezett a bejelentés. Szeptember 25-én a nyíregyházi iskolából adtak jelzést a rendőrségnek, miután az iskola egyik tanulója azt állította, hogy szeptember 20-án, tanítás után Nyíregyháza egyik forgalmas pontján megszólította két ismeretlen férfi azzal, hogy apja kérésének megfelelően hazaviszik.

A gyerek elszaladt, így az ijedtségen kívül szerencsére nem esett semmi baja. 

Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a lapnak elmondta, hogy a bejelentést követően a Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai a vizsgálatot azonnal megkezdték, a meghallgatások megtörténtek, és ezzel egyidejűleg a polgárőrség bevonásával fokozták az oktatási intézmények környékén a rendőri jelenlétet is.

Exit mobile version