Aktuális

Iszonyatos állapotban érkezett haza az Észak-Koreában raboskodó Otto Warmbier

18 hónapig sínylődött Kim Dzsongun börtönében, ahol kegyetlenül megkínozták.

Most először beszéltek Otto Warmbier szülei nyilvánosan arról, hogy fiúk milyen kétségbeejtő fizikai és mentális állapotban érkezett haza az észak-koreai börtönből idén nyáron.

A 22 éves amerikai diák gyakorlatilag teljesen süket és vak volt, a fejét kopaszra borotválták, több fogát kiverték vagy kihúzták, deformálódott végtagjait sebek borították és folyamatosan rángatózott. Édesanyja elmondása szerint a hangok, amiket kiadott magából, aligha voltak emberinek nevezhetők.

A férfi egy héttel később meghalt.

Az egyetemista könnyek közt olvasta fel vallomását az állami televízióban (AFP PHOTO)

Noha a hivatalos észak-koreai álláspont szerint állapotát a botulizmus nevű ritka, de igen veszélyes bénulásos betegség váltotta ki, a szülők biztosak abban, hogy gyermekeküket brutálisan és szisztematikusan kínozták fogvatartói. 

Otto Warmbier tavaly januárban, egy speciális utakra szakosodott iroda szervezésében érkezett a nehezen megközelíthető, a legsötétebb sztálini diktatúra erőszakos módszereihez előszeretettel nyúló rezsim vezette országba. Miután phenjani szállodájából állítólag ellopott egy propagandaplakátot, letartóztatták, majd a jelentős amerikai illetve nemzetközi nyomás ellenére egy koncepciós kirakatperben 15 év kényszermunkára ítélték. Idén nyáron engedték szabadon, a koreai propaganda szerint megromlott egészségi állapota miatt, pusztán „humanitárius” okokból.

BBC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top