Durván beszóltak Józsefnek az egyik fővárosi Tescóban két héttel ezelőtt. A férfi zárás előtt nem sokkal ment be az egyik Rákóczi úti üzletbe, ahol az áfás számla igénylésekor állítása szerint a pénztárosnő flegmán viselkedett vele. A blokkot nem a kezébe adta, hanem odahajította neki.
A Bors azt írja, hogy József emiatt elkérte a panaszkönyvet, de a csak azután kapta meg, miután kérte az üzletvezetőt.
A panaszkönyv kitöltése közben az eladó azt kezdte el kiabálni, hogy „buzikat és nyomorékokat” amúgy sem szolgálnak ki.
József a lap megkeresése mellett ügyvédhez fordult, és felvette a kapcsolatot a többek között a leszbikusok és melegek jogait védő Háttér Társaság nevű civil szervezettel is.
Feljelentést tett a rendőrségen is, ahol azt mondták neki, hogy személyiségi jogai valóban sérülhettek, és rágalmazhatták őt, mégsem indítottak eljárást. Ezért a férfi most az Egyenlő Bánásmód hatóságához fordult.
A Tesco közölte, hogy kivizsgálják az ügyet, és a vállalat elítéli az ehhez hasonló magatartást attól függetlenül, hogy pontosan mi történt az érintett üzletben.