nlc.hu
Aktuális
Mégis ki tesz olyat, hogy kifoszt egy 80 éves, járókeretes nőt?

Mégis ki tesz olyat, hogy kifoszt egy 80 éves, járókeretes nőt?

Egy 49 éves férfi pár nappal ezelőtt egy járókerettel közlekedő 82 éves nőt fosztott ki az utcán. A bíróság a férfit négy év végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélte.

A vádlott 2017. szeptember 24-én dél körül a budapesti V. kerületben, az Október 6. utcán figyelt fel a járókerettel közlekedő idős asszonyra, akit követni kezdett.

A vádlott megszólította a 82 éves nőt, és beszélgetni kezdett vele, mindeközben pedig egészen a lakóhelyéig kísérte. Ekkor a férfi megkérte a sértettet, hogy kínálja meg egy pohár vízzel, ezt azonban ő visszautasította. A tolvaj ezt követően gyorsan cselekedett: hirtelen megragadta a nő járókeretre akasztott táskáját, mivel azonban a táska szíja a járókeretre volt tekerve, a vádlott azt rángatni kezdte, úgyhogy végül a járókeretet is kirántotta a sértett kezéből. Az idős ember segítségért kiabálva megpróbálta a táskáját visszaszerezni, azonban a járókeret nélkül elvesztette az egyensúlyát és elesett.

Végül a kiabálását járókelők hallották meg, akik a társasház kapujában a tolvajt elfogták, és a rendőrség kiérkezéséig visszatartották.

Az ügyészség a férfit kifosztás bűntette miatt még az őrizet tartama alatt, három napon belül gyorsított eljárásban bíróság elé állította. Kiderült, hogy a férfi többszörös visszaesőnek minősül, és ezért 4 év végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélték, valamint 5 évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top