Aktuális

Nincs kizárva, hogy az Auchan dolgozói is sztrájkolni fognak

Legalább 20-30 ezer forint az eltérés az Auchan béremelési ajánlata és a szakszervezetek követelése között, emellett létszámhiány is van az áruházakban. Így nem lenne meglepő, ha a dolgozók előbb-utóbb sztrájkolni akarnának.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a Tescóhoz hasonlóan az Auchannál is nő a feszültség, elképzelhető, hogy az Auchan dolgozói is sztrájkolni fognak. A munkavállalói érdekképviselet szerint legalább 10-15 százalékos az általános létszámhiány a közel 7000 főt foglalkoztató bolthálózatnál, de vélhetően az alkalmazottakat ennél is jobban aggasztja,  hogy a szakszervezetek az első tárgyaláson jóval nagyobb, 20-30 ezer forintos béremelési igényt fogalmaztak meg, mint amit a vezetés elképzelt. 

Az Auchan Retail Magyarország vezetősége a lappal közölte, hogy mindent elkövet munkatársai elégedettségéért, és odafigyel az alkalmazottjai igényeire, valamint egész évben kapcsolatban áll a szociális partnerekkel is. Az elmúlt két év alatt a vállalat összesen 2,7 milliárd forintot fordított magyarországi bérfejlesztésre, ez idő alatt átlagosan 24 százalékkal növekedett az áruházi munkatársak bruttó munkabére. A cég részvényesi programmal, a munkatársak képzésével, fejlődési lehetőségekkel, hosszú távú karrierút kínálásával próbálja megtartani a dolgozóit a munkaerőhiány-sújtotta kiskereskedelmi szektorban – írják. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top