Aktuális

Az OTP-elnök szerint ránk fogják kényszeríteni az euró bevezetését

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerint, bár Magyarország ódzkodik ettől, előbb-utóbb vállalnunk kell az euró bevezetését. Ahogy a szomszédos országoknak is fejet kell majd hajtaniuk a mélyebb integráció előtt.

Jóllehet az átlag magyar állampolgár már rég el is felejtette azt a lehetséges forgatókönyvet, hogy egyszer majd euróval kell fizetnie a sarki közértben, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerint ez még mindig egy nagyon is lehetséges, jövőbeni fordulat. 

Becslése szerint Magyarország hamarabb vezetheti be az eurót, mint azt a kormány szeretné, mivel a megújuló európai integrációs törekvések olyan országokra is rákényszeríthetik a közös deviza bevezetését, amelyek eddig ódzkodtak attól – mondta Csányi Sándor a Bloombergnek adott interjújában. A Napi.hu által ismertetett cikk emlékeztet arra, hogy Magyarország, Lengyelország, Románia és Csehország vezetői mind ez idáig elzárkóztak arról, hogy az eurózónás csatlakozásra céldátumot határozzanak meg, pedig jórészt teljesíteni tudják annak feltételeit.

Csányi szerint Magyarország csatlakozni fog az eurózónához, és együtt megy majd azokkal, akik a mélyebb integrációt erőltetik. „Azonban abban is biztos vagyok, hogy a lehető legkésőbbi időpontban fogunk belépni” – mondta Csányi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top