nlc.hu
Aktuális
Lefűrészelt csövű puskájával tűnt el egy mentős

Lefűrészelt csövű puskájával tűnt el egy mentős

A 43 éves, mentős-betegápolóként dolgozó Kovács Zsolt Bélát keresi a rendőrség, aki október 5-én műszak után még hazament, majd pedig töltényekkel és lefűrészelt csövű vadászpuskájával együtt eltűnt.

Az említett napon Kovács Zsolt Béla hazatért Miskolc-Görömbölyön található családi házába, de rövid időn belül ismeretlen helyre távozott – írja a Bors rendőrségi forrásokra hivatkozva. Azóta a családja kétségbeesetten keresi a mentőst, de ezidáig nem jártak sikerrel, a felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre. A lap úgy tudja, hogy a 43 éves férfi töltényekkel és egy lereszelt csövű vadászpuskával távozott otthonról. A lereszelt csövű puskáról több helyen azt írják, hogy mivel meg van rövidítve, így kisebb helyen is könnyebben elfér, valamint rosszabbul lehet vele célozni, nagyobb a szórása: azonos, rövid távolságon belül nagyobb felületre jut a lövedék(ek)ből.

A miskolci mentősről annyit lehet tudni, hogy többgyerekes édesapa, legkisebb gyereke még óvodás. Nagyon szeret vadászni, szüleit rendszeresen látogatja, rokonai közül senki sem érti, hogy miért tűnhetett el. 

A rendőrségi közleményben olvasható, hogy a 170 centi magas, 75 kiló súlyú férfi haja rövidre nyírt, világosbarna színű, szeme színe szürkéskék, bal alkarján kottát ábrázoló tetoválás látható, míg a homlokán egy két centiméteres, sérülésből származó heg. Eltűnésekor drapp színű, oldalzsebes nadrágot, barna bakancsot, szürkéskék színű, hosszú ujjú felsőt és egy méregzöld baseballsapkát viselt, amelynek jellegzetessége, hogy a szemet árnyékoló részében két led-világítótest van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top