Ebben a csöppnyi országban rengeteg olyan honpolgár él, akinek remek tanácsai vannak minden helyzetre, osztják is őket úton-útfélen, fittyet hányva arra, hogy a másik embert érdekli-e, örül-e neki, vagy éppen a háta közepére sem kívánja a kéretlen okoskodást. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a megmondóember megcsillogtassa, ő bizony mindenhez ért, pontosabban mindenhez jobban ért, mint az átlag.
Nem kell messzire nézni ahhoz, hogy kotnyeleskedés témában igazi gyöngyszemekre akadjunk. Nekünk is van egy csomó történetünk az Emberről, Aki Majd Tudja, Mi a Jó Neked, vagy úgy általában az emberiségnek. Mert ő mindennel baromira képben van.
Például a gyerekneveléssel:
„Mindennap van valaki, idegen vagy barát, aki kérdezés nélkül gyereknevelési tanácsokat ad. Ami a vicces benne, hogy a legtöbbnek nincs gyereke vagy csak egy van, én meg már 13 éve nyomom itt az ipart a gyerekneveléssel, tehát elég jól bebizonyítottam már, hogy életben tudom tartani és nevelni a kölkeimet. Ezek a mondatok a leggyakoribbak:
Fel kellene húzni a kabáton a cipzárt, megfázik a gyerek.
Le kellene már venni róla éjszakára a pelenkát, mindjárt három éves.
Ez nem normális, hogy ennyire sokat számítógépeznek, miért nem tiltod le őket róla?
Jajj, hát miért ezt a nevet adták neki, ez egy tehénnév! ( – pénztáros a Borcsa névre, egyem a szívét.)
Nem kéne már elöl hordozni azt a gyereket, nagy már ehhez!
Egy ilyen nagy lánynak már nem való a babakocsi, szólj anyának, hogy adja már el. ( –mondták kétévesen Julinak, egyébként ez a kedvencem, amikor a gyerekhez beszélnek, de közben nekem üzennek.)
Miért sír ez a szegény baba? Éhes/fázik/melege van/be kellene takarni? (Juli gyűlölte a babakocsit, ezért ezt gyakran hallhattam.)
Minek fizetős iskolába járatni a gyereket, tanuljon meg beilleszkedni a NORMÁLIS iskolában.
Hogyhogy fagyit eszik egy ilyen kicsi gyerek, hát fájni fog a torka/tüdőgyulladása lesz/cukorfüggővé válik.
Ha laktózmentesen főznél a gyereknek, nem lenne aspergeres.
És még nyolcezer példát tudnék hozni azt hiszem” – mondja Gabi.
„A három és fél éves lányom cumizik, még mindig. Szégyellném magam, de csak azért tenném, mert mások miatt ciki. Szerintem nem az – kezdi történetét Dani. – Ezért hagyom, hogy Pircsi cumizzon, ha ő ettől nyugszik meg, és ezért nem ordítja végig a szombat délelőtti bevásárlást, nekem megéri. De egyszerűen nincs olyan kofa a piacon, aki ne kötne bele a cumizásba. Ha annyi kiló kesudióm lenne ahányszor hallottam, az ilyen nagylány már nem cumizik kezdetű mondatot, már rég boltom lenne Dubajban. Amikor kisimultak az idegeim, egyszerűen csak elengedem a fülem mellett az év legjobb nevelési tippjeit, miszerint kenjem be a cumit tonikkal vagy paprikázzam be, esetleg lopassam el a télapóval. Ha viszont az üvöltő háromévesem már felborzolta a hangulatomat, egyszerűen megkérem a pszichokofát és Vekerdyboltost, hogy legyen már olyan jó, és döntse el, hogy mi a jobb, ha visítva-sikítva nyüszít, vagy ha csendben cumizik… Meg egyébként is, én se szólok bele, hogy mikor és hogyan gazol a veteményesében.”
A helyes életvezetéssel:
„Én attól megyek a falnak, amikor valaki kéretlenül áll neki életmódtanácsokat adni. Például az egyik ismerősöm amúgy cuki orvos anyja MINDEN egyes alkalommal, amikor cigizni lát, a fejét csóválva elkezdi nyomni a “jaj, ez a cigaretta borzasztó, le kéne szoknod” – lemezt. Egyszer elmondta, oké, de könyörgöm onnantól ÉRTSE MÁR MEG, HOGY VETTEM A LAPOT, és majd én azt tudom.
Hasonlóan reagálok a térítő vegákra is, nincs velük bajom, sőt vannak kifejezetten jó vega kaják. de amikor egy asztalnál ülünk, és azt kell hallgatnom, hogy milyen borzasztó a húsevés és mennyire egészségtelen, és egyébként is, akkor azért ráborítanék egy fazék pörköltet az ember fejére – ÉPP JÓ ÉTVÁGGYAL TÁPLÁLKOZNÉK, HELlÓ” – így Kati.
„Megvadulok, amikor 5 perces ismeretség után megkérdezik, miért nincs gyerekem. Ha rövid a hajam, jobb volt a hosszú haj, ha növesztem, akkor jobb volt a rövid” – panaszolja Eszter, és nem ő az egyetlen. Úgy tűnik, a hajviselet különösen neuralgikus pont, Judit is hasonló tapasztalatokat említ:
„Engem másfél év után is figyelmeztetnek, hogy a rövid, ősz haj:
- öregít, nem nőies,
- furcsa üzenetet kommunikálok vele önmagamról,
- biztosan nem jövök be a pasimnak,
- egy nőnek legyen hosszú a haja!
Azt is szeretem, amikor kérdően, finom megdöbbenéssel, valójában elég ostobán az emberek egy része újra és újra a tudtomra hozza, hogy:
- Te milyen magas vagy! (Ne, tényleg??? nem is tudtam róla!)
- Neked milyen fehér a bőröd! (Wow, komolyan?)
Aztán ott a magassarkú műfaja, amiről a 180 centim ellenére sem vagyok hajlandó lemondani:
- Miért veszel fel magassarkút, ha ilyen magas vagy?
- Nem zavar, hogy mindenkinél magasabb vagy?”
A kisállattartáshoz is rengetegen értenek, különösen a kisállatot nem tartó emberek közül:
„Én attól őrülök meg, amikor kutyasétáltatás közben, a rét másik végéből odajön hozzám valaki, hogy tájékoztasson arról, hogy a border collie a legokosabb kutya a világon és terelésre használják. Persze fogalmam sincs milyen kutyám van, mert amúgy csak 7 éve élünk egymással, és persze a tenyésztő is csak úgy utánam vágta – mondja Ádám. – Aki ezen is túltesz, az az a fajta, aki még ki is oszt:
Egy ilyen kutyának sok mozgásra van szüksége és nem jó hogy a lakásban tartjuk.
Munkára való és nem játékra.
Nyers kaját kéne ennie és nem tápot.
Nem érzi jól magát bezárva.
Persze páromnál ilyenkor hamar elszakad a cérna, mert etológus, és egész véletlenül a kutyák viselkedésével foglalkozik, ezért rendesen kiosztja őket. Amikor azt a választ kapják, hogy „a kutya ott érzi jól magát, ahol én vagyok”, azt nem tudják hova tenni. Természetesen ezek azok az emberek, akiknek nincs is kutyájuk. Már tervezzük, hogy nyomtatunk egy pólót kutyasétáltatáshoz, amin az alábbi gyors válaszok lesznek:
- Igen, border collie
- Nem, ő kék színű
- Lány
- Tudom, hogy a legokosabb
- Nem, ő nem terel birkát, csak minket
Milyen sovány ez a kutya! (nyáron, a nyári bundájában), Milyen kövér ez a kutya! (télen, a téli bundájában) – Éva rendszerint ezt hallja.”
De nemcsak a kutyatartás sztártéma. Nikinek nyula van, és sokszor neki is vannak nehéz percei: „Amikor kiderül, hogy egy nyúllal élek, akkor minimum megkapom a kérdést, hogy de miért nem kutyát vagy macskát tartasz? Vagy azt a megjegyzést, hogy hát, legalább nem kell sétáltatni. És persze jönnek a keservesen rossz poénok, hogy a nyúlpörkölt, az finom, a mikor vágjátok le, meg hasonlók. (Bele nem gondol az illető, hogy milyen lenne, ha teszem fel, én mondanám ugyanezt az ő kutyájára.) Illetve az olyan észosztás, hogy a nyúl buta, nem lehet vele kapcsolatot teremteni, nincsenek érzései és naphosszat nem csinál mást, csak szarik. Mindez persze olyan emberektől, akik az életben nem tartottak nyulat társállatként és fogalmuk nincs róla.”
A fotósok élete sem könnyű:
„Esküvőfotó, közös képek családdal, barátokkal, ez az esküvőfotózás legfárasztóbb része (nem fizikailag, hanem jópofizásilag nem könnyű egy introvertáltnak, persze minek mentem oda), ilyenkor menetrendszerűen érkezik a MINDIG MINDEN ESKÜVŐN FEL-ALÁ ROHANGÁLÓ AMATŐR FOTÓS HAVER/ROKON, és beáll mellém, hmmm, ellenfényben? hátulról jön a Nap? hm… de hát ez így, várjál, hogy lesz akkor ez KIEXPONÁLVA?, jól kezelni az ilyet nem lehet, egyszer csináltam meg azt, hogy egy nagy levegővel elmagyaráztam, hogy mit derítek hogyan a milyen vakuval és mire jó az ernyő, meg is szeppent, én meg kábé akkora nagyokos seggfejnek éreztem magam, mint amekkora voltam, szóval most már inkább megmutatok neki gyorsan egy-két képet, hogy lássa, hogy hogyan lett KIEXPONÁLVA. Ezt aztán később azzal hálálja meg, hogy a legnagyobb buliban, amikor már mindenki részeg, de még pont annyira, hogy az jól vegye ki magát fotóilag, jön utánam és ordítja a fülembe, hogy TE AMÚGY ÍGY MIT HASZNÁLSZ? JA, NIKON? HM… ÉN AZT HALLOTTAM, HOGY A CANON AZ ÍGY AZÉRT MÉGISCSAK AZ IGAZI RENDES FÉNYKÉPEZŐ, SZÍNREPRODUKCIÓBAN MINDENKÉPPEN, ÉS HÁT AUTOFÓKUSZBAN IS VERHETETLEN, HM…
De lehet, hogy csak azért írom ezt, mert hat éve még én is ezt csináltam.
Aki mondjuk fotózik, vagy bármilyen szinten spéci technológiájú eszközökön múlik a munkája, az rendszeresen megkapja (főleg nyilván jó szándékkal), hogy jaj, mit vettél már megint, minek ez, most komolyan, van elég lencséd, elég nagy a géped (kedvencem!!!), minek külön monitor, ott a laptopod, LÁTOD AZON IS! Ezekre nyilván mindig megvan a sajtókész válaszom, kissé passzív-agresszív manőverként azt közlöm végső soron, hogy én értek hozzá és te nem, jó?, miközben az őszinte válasz mindig az, hogy: kellett és kész. De hát ilyet sem mondunk, úgyhogy én ezekre mindig azt felelem, amit innen is üzenek minden a geek gyerekét/párját/bartját féltő anyukának, barátnőnek, havernak: Légy szíves, és ne rontsd el a másik ember kütyüboldogságát!”
Tudjuk, persze jól tudjuk, hogy mindez csak csepp a tengerben, és biztosan ti is tele vagytok hasonló sztorikkal. Ha van kedvetek, írjátok meg őket kommentben. A kéretlen okoskodóknak pedig üzenjük, hogy legyenek szívesek a saját – nyilván tökéletes – életükkel foglalkozni, és ha nem kérdezi a véleményüket senki, inkább hallgassanak.
