nlc.hu
Aktuális
Bírósági tárgyalásán kezdett el csókolózni a gyilkos páros

Bírósági tárgyalásán kezdett el csókolózni a gyilkos páros

Hicham B. és Tina S. a saját bírósági tárgyalásukon kezdtek el csókolózni, amiből érthetően elég nagy botrány lett az erfurti teremben. A pár márciusban gyilkolt meg egy 18 éves fiút egy tartozás miatt.

Gyilkosságért, illetve emberölésre való felbujtásért helyezték korábban előzetesbe Hicham B.-t és Tina S.-t, akik márciusban egy 18 éves fiú életét oltották ki. A pár nem ismeri el a szándékos emberölést, balesetként értékeli a márciusi késelést. Tina S. az erfurti tárgyaláson nem tagadta, hogy a bicskát ő adta a barátja kezébe, de Hicham B. is azt bizonygatta, hogy csak figyelmeztetésül akart Chris Pohlmann karjába szúrni, amiért nem fizette ki nekik a 240 eurót (kb. 74 ezer forintot) a 24 gramm marihuánáért. Végül nyakon szúrta a fiút, aki még el tudta hagyni a drogkereskedők lakását, de az utcán nem sokkal később elvérzett – idézi a Blikk a német Bild magazint. 

A német lap tudósítása szerint a tárgyaláson az elhangzottakon kívül különösebb dolog is történt, ugyanis az előzetes alatt egymással sokáig nem találkozó két gyilkos megcsókolta egymást a bíróságon. A 18 éves elhunyt fiú édesanyja érthetően kiakadt a jeleneten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top