Mint írja a hvg.hu-nak megküldött levelében: nem állt volna ki a nyilvánosság elé, ha Marton László bocsánatot kér Sárosdi Lillától és a többi hét, nem nevesített nőtől. „De nem ez történt. Ellenkezőleg. A kialakult méltatlan és borzalmas helyzet sokunkat lépéskényszerbe hozott. Így engem is” – fogalmaz.
Levelében beszámol arról, hogy a kilencvenes évek elején, fiatal egyetemista korában gyakornoknak jelentkezett egy vígszínházi produkcióba. Mielőtt elkezdhette volna a munkát, a színigazgatónál is be kellett mutatkoznia, aki akkor Marton László volt. A nő visszaemlékezése szerint Marton elhívta őt fagyizni, de ebben akkor semmi kivetnivalót nem talált. A rendező a családjáról, az eddigi színházi tapasztalatairól kérdezte a leendő gyakornokot. Utána visszamentek Marton irodájába, és onnantól kezdve a levélíró emlékei homályosak, amit azzal indokol, hogy több mint húsz éve történt az eset, és a szörnyűségek elfojtása következtében nem emlékszik mindenre. Arra viszont igen, hogy Marton a falnak nyomta őt, a nőhöz feszítette a testét, aki ebből a szorításból kimenekült, és rohanva hagyta el a Vígszínházat.
MTI Fotó: Czimbal Gyula
„Az én viszonyom változott meg a világhoz, a bizalmam tűnt el azon a júniusi délutánon, a férfiakban, magamban. Ebbe a kis résbe, a védtelenségem résébe betüremkedett a félelem, az önutálat, a férfiak gyűlölete, és önmagam hibáztatása” – írja, és utóbbi állítását tükrözi, hogy még a levelében is mentegetőzik, amiért azon a meleg nyári napon egy könnyed vászonruhát húzott fel a találkozáshoz.
„Isten hozott a Vígszínházban, Kicsim!”
A nő azt írja, hogy az esetet azonnal elmesélte édesanyjának, aki viszont nem értette, miért lökte el a lánya a színigazgató urat. Itt is egy régi rendszer berögződése érhető tetten: az anya azt szerette volna, ha a lánya visszamegy és bocsánatot kér, különben semelyik színháznál nem fog munkát kapni. A lány végül is az incidens után megkapta a szerepet a készülő produkcióban, amit egyébként nem Marton rendezett. Eltelt egy nyár, amikor aztán a bejáratnál ismét összefutott az igazgatóval. „Megkérdezte, hogy telt a nyaram. Remekül – válaszoltam. – Sokat dolgoztunk a darabon, Tanár úr. Hallottam hírét – mondta. – Isten hozott a Vígszínházban, Kicsim!, és felértünk a harmadik emeletre. Tudtam, hogy ez akkor így már rendben lesz. A nyári esetet eltemettem a tudatom legmélyebb bugyraiba, nem beszéltem róla senkinek, még a legközelebbi barátaimnak sem.”
Mint írja, a Tanár úr soha többé nem zaklatta őt, értett az akkori gyakornok jelzéseiből. Mostani énje azt írja, nem bosszút akar állni, nem szeretné, ha Martont meghurcolnák, de azt sem akarja, „ha ő hurcolna meg ártatlan nőket, akik már eddig is éppen eleget szenvedtek”. Ezzel a levélíró utal többek között Sárosdi Lillára, aki eddig egyedüliként vállalta névvel a vádját, miszerint Marton László szexuálisan molesztálta őt.
A Vígszínház mélységesen ledöbbent
Október 24-én új, részletes közleményt adott ki a Vígszínház a Marton László főrendezőt ért vádakkal kapcsolatban. Mint írják: a társulatot mélységesen megdöbbentette az ügy, szeretnék kifejezni együttérzésüket és támogatásukat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek.
Hozzáteszik, hogy egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását kezdeményezik, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálnak majd.
