Aktuális

Négy év után akár szabadulhat is az anyagyilkos tini

Megszületett az ítélet a múlt év egyik legmegrázóbb gyilkossági ügyében. Az egész ország megdöbbenéssel fogadta a hírt, miszerint egy 16 éves zagyvarékasi lány barátja segítségével megölte, agyonszurkálta édesanyját. A lányt jogerősen 9 év, míg barátját 12 év börtönre ítélték.

Tavaly januárban mi is beszámoltunk arról a kegyetlen gyilkosságról, amiben egy nőt közel száz késszúrással öltek meg Zagyvarékason. A gyanú már az első napokban a nő akkor 14 éves lányára és barátjára terelődött, akik végül letartóztatásuk után mindent bevallottak a rendőrségen.

Kiderült, hogy a gyilkosság ötlete a lánytól származott, aki nem tudta feldolgozni édesapja halálát. A HírTV úgy tudja, hatalmas feszültség volt a családban, a lány  pszichiátriai kezelésre járt, de kezelését ismeretlen okból megszüntették.

Az 58 éves áldozatnak ez volt a második házassága, első házasságából két felnőtt fia is volt, tőlük három lányunokája is született. A lánynak nagyon szoros volt a kapcsolata az apjával, aki három éve meghalt. A lány sikeres cselgáncsozó volt, de apja halála után magába forduló lett.

A két fiatal csaknem száz késszúrással végzett a nővel. Gyilkosság után szeretkeztek, majd rokonaikhoz mentek, akiknek azt hazudták, nem tudnak bejutni a házba.

A Szegedi Ítélőtábla a gyilkosság kitervelőjét 9 évnyi, míg barátját 12 évnyi börtönbüntetésre ítélte. A HírTV megjegyzi, hogy a lány jó magaviselet mellett akár négy év múlva szabadulhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top