nlc.hu
Aktuális

Megvan, mennyibe kerül az 1-es villamos meghosszabbítása

Csaknem egyéves késésben van a projekt, de most kiderült, kik nyerték a pályázatot, és mennyiért vállalták az 1,7 kilométeres meghosszabbítást, illetve a szükséges átépítéseket.

A jelenlegi ideiglenes végállomástól a Fehérvári út–Etele út kereszteződéshez képest plusz 1,7 kilométerrel hosszabbítják meg az 1-es villamos vonalát 8,6 milliárd forintból. A mostani végállomást átépítik, új végállomás a Kelenföldi pályaudvarnál lesz, és ezen kívül két közbenső megálló is épül – írja a Zoom.hu.

A 8,6 milliárd forintos megrendelést Colas Alterra Zrt. és a Siemens Zrt. nyerte el, a vállalt ár pedig magasabb a kiíráskor kalkulált 7,3 milliárdnál. Igaz, a vonal meghosszabbítása mellett ebből a keretből kell megoldani a már létező vonal egy szakaszának felújítását is a Győrffy István út és a Mester utca között.

A projekt csaknem egyéves késésben van, az eredeti tervek szerint idén év elején indult volna, és 13 hónap alatt készült volna el.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top