Aktuális

Döbbenet: a nőket kisebb eséllyel élesztik újra a járókelők

A férfiakat nagyobb eséllyel élesztik újra a járókelők, nőkön kevésbé valószínű, hogy szív-tüdő újraélesztést (CPR) alkalmaznak az arra járók – derült ki egy frissen bemutatott új tanulmányból, amelynek készítői szerint a jelenség egyik oka az lehet, hogy az emberek vonakodnak megérinteni a női mellkast.

Az Amerikai Kardiológiai Társaság (AHA) anaheimi konferenciáján ismertetett tanulmány elsőként vizsgálta, hogy milyen nemi különbségek figyelhetők meg a kórházon kívüli újraélesztéseknél.

A vizsgálatot végző szakemberek az Egyesült Államokban történt csaknem 20 ezer esetet tanulmányoztak. Eredményeik szerint a nyilvános helyen hirtelen szívmegállást szenvedett nőknek mindössze a 39 százalékán alkalmaztak újraélesztést az arra járók, míg a férfiak esetében ez az arány 45 százalék volt. A férfiak 23 százalékkal nagyobb eséllyel élték túl az incidenst.

„Az embereket elbátortalaníthatja a gondolat, hogy erős és gyors nyomást gyakoroljanak egy nő mellkasának a közepére”, és egyesek talán attól félnek, hogy sérülést okoznak – mondta a kutatást vezető Audrey Blewer, a Pennsylvaniai Egyetem munkatársa.

A hirtelen szívmegállás

A hirtelen szívmegállás a szív pumpafunkciójának hirtelen megszűnését jelenti, amelyet általában ritmuszavar okoz. A hatékony beavatkozásra nagyon rövid idő, 3-5 perc áll rendelkezésre, a hosszabb idő visszafordíthatatlan agy- és szívkárosodásokhoz vezet.

Blewer kollégája, Benjamin Abella szerint az embereket az is elbizonytalaníthatja, hogy le kell venniük egy nő ruháját a jobb hozzáférés érdekében, vagy épp meg kell érinteniük a mellét, amire egyébként semmi szükség, amennyiben a CPR-t megfelelően hajtják végre.

„A tenyereket a szegycsontra helyezzük, amely a mellkas közepén helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy elméletben a mellek közötti területet érintjük meg” – magyarázta a szakember.

A kutatók szerint fejleszteni kellene az újraélesztési technika tanításának módszerét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top