Lassan húsz éve annak, hogy megszereztem a jogosítványomat, vezetés közben pedig azóta is az egyik legkedvesebb elfoglaltságom, hogy a többi sofőrt kémlelem. Megannyi típust volt szerencsém megismerni, kiismerni, kategorizálni, akiket gyakran már autójuk márkája leleplez. De távol álljon tőlem a sztereotípia, mesélek inkább azokról az autósokról, akinek tökmindegy, milyen kocsiba ülnek be, belehalnának egy kis előzékenységbe. Az ilyen sofőr előbb vállalja be, hogy meghúzzam a kocsiját, mint hogy maga elé engedjen az 5 km/órával haladó forgalomban. Nem! Ő erre nem képes. A fővárosi dugón edződő idegrendszere ezzel nem tud mit kezdeni, inkább megmarkolja a kormányt, a szélvédőre tapasztja merev tekintetét, és úgy csinál, mintha észre sem vette volna, hogy jó ideje mellette indexelek.
Pont így jártam ma is, azzal a különbséggel, hogy délelőtt 11-kor nyoma sem volt dugónak, normálisan lehetett haladni a Fiumei úton, ahol megesik, hogy sávot kell váltania az embernek ahhoz, hogy B pontba juthasson. Teljesen hétköznapi közlekedési feladvány ez, ami egyetlen, időben kitett indexszel abszolválható – persze csak akkor, ha a másik sávban haladó autós is egyetért a szándékkal, és beenged azelőtt, hogy meg kellene állnom.
Nos, nekem ez ma nem jött össze! Egy fehér kis autó keserű arcú sofőrjében felment a pumpa, és minimális lassítás helyett kövér gázt nyomott, hogy csak azért se sorolhassak be elé – tette ezt annak ellenére, hogy sokkal kényelmesebb és észszerűbb lett volna, ha lassít. Természetesen nem mérte fel, vagy magasról tett rá, hogy döntésével milyen közlekedési anomáliát okozott: nekem meg kellett állnom, és pont így kellett tennie egy egész autósornak, amely mögöttem haladt.
Egy rutinos és csipetnyit udvarias vezető átlátja e forgalmi helyeztet, nem hal bele, ha néhány pillanatra lassítania kell, mert mint kés a vajban, úgy haladhat tovább a forgalomban néhány pillanat múlva. De nem akkor, ha a döntés a cigarettás arcú bácsi kezébe kerül, aki úgy szorítja össze fogsorát, hogy halántékán még az erek is kirajzolódnak. Biztos vagyok benne, hasonszőrű sofőrrel mindenki találkozott már. Ő az, aki soha nem fog átengedni a zebrán, aki a pénztárnál megmagyarázza, hogy ő volt ott előbb, akit epéje fűt, és aki az egész világra neheztel – és a legtragikusabb, hogy rengetegen vannak ilyenek.
