nlc.hu
Aktuális
Összevissza beszél a gyerekek molesztálásával vádolt politikus

Összevissza beszél a gyerekek molesztálásával vádolt politikus

Az alabamai Roy Moore-ról öt nő állítja, hogy 18 éves koruk előtt zaklatta őket. A férfi először tagadott, aztán ennek részben ellentmondott, és most megint tagad. Donald Trump is kiállt mellette, most viszont tárgyi bizonyíték is előkerült arra nézve, hogy a politikus hazudott.

Az NLCafé is megírta, hogy az önmagát evangélikus kereszténynek tartó Moore-t, aki korábban Alabama legfelsőbb bíróságának volt a tagja, először négy nő vádolta meg azzal, hogy a férfi kéretlenül közeledett feléjük. A négy nő közül ketten 14 évesek voltak, egyikük 17, a negyedik pedig betöltötte ugyan a 18. évét, de vele Moore alkoholt itatott, ami Alabamában 19 éves kor alatt tilos. Ezután egy ötödik nő is megszólalt, aki egy sajtótájékoztatón mondta el, hogy Moore akkor zaklatta, amikor 16 éves volt.

„Megpróbáltam ellenállni, miközben kiabáltam vele, hogy hagyja abba, de ehelyett megragadta a torkomat, fojtogatott, és megpróbálta a fejemet az ágyékához nyomni” – mondta Bevery Young Nelson, aki az eset idején pincérként dolgozott egy helyi étteremben. A nő elmondása szerint Moore ezek után arra figyelmeztette, hogy senki sem fog hinni neki, ha bárkinek megpróbálná elmesélni a történteket.

Az eset alaposan felkavarta az amerikai belpolitika amúgy sem túl nyugodt állóvizét. Moore ugyanis szenátorjelölti minőségében épp választás előtt áll, az eset kapcsán pedig sokan szinte azonnal követelni kezdték, hogy lépjen vissza. Még Mitch McConnell, a republikánus párt szenátusi frakciójának vezetője is azt mondta, ha beigazodnak a vádak, Moore-nak vissza kellene lépnie, igaz, ő nemrég változtatott az álláspontján, és azt mondta, hogy az alabamai választóknak kell ítéletet mondaniuk Moore sorsáról.

Hasonló húrokat pengetett Donald Trump amerikai elnök is, aki első reakciójában azt mondta, Moore tagadta az ellene felhozott vádakat, tehát akkor lépjünk is tovább, nincs itt semmi látnivaló. Persze, ezt ugyanaz a Trump mondja, aki az őt szexuális zaklatással vádló, több mint egy tucat nővel kapcsolatban nemes egyszerűséggel annyit mondott, hogy ebből egy szó sem igaz, és az összes nő hazudik.

Roy Moore azt állítja, nem ismeri az őt szexuális zaklatással vádló nőket (Fotó: Getty Images)

Ami Moore-t illeti, az Erkölcsi Törvény Alapítványát életre hívó politikus tagadta a vádakat, sőt, az egyik vádlójáról, Leigh Corfmanról azt is mondta, hogy nem is ismeri a nőt. Egy másik vádlója, Debbie Wesson Gibson esetében ugyan először nem tagadta, hogy ismerné, ám néhány napja, egy kampánygyűlésen már egészen egyértelműen fogalmazott: „Hadd ismételjem meg még egyszer: nem ismerem egyiket sem ezek közül a nők közül, nem is randevúztam velük, és nem volt semmilyen szexuális kihágásom senkivel szemben.”

Ez a kijelentés ideget ért a már említett Wesson Gibsonnál, aki nemrég tárgyi bizonyítékot is szolgáltatott arra, hogy márpedig Moore ismeri őt. A nő ugyanis a padláson, a karácsonyi dekorációkat kereste éppen elő, amikor a kezébe került egy fotóalbum az utolsó gimnáziumi évéről. Az album egyik oldalán az „Akik inspirálnak” felirat mellett egy üdvözlőkártya lapult.

„Sok boldogságot érettségid alkalmából Debbie” – állt a kártyán jellegzetes kézírással. „Személyesen szerettem volna átadni ezt a kártyát neked. Tudom, hogy bármibe is fogsz, sikeres leszel. Roy.”
Gibson szerint „Roy” azonos Roy Moore-ral. A nő a Washington Postnak nyilatkozva azt is elárulta, hogy 17 éves korában valóban randevúzott az akkor 34 éves férfival, és kapcsolatukra még büszke is volt. Később azonban, a további négy nő vádjainak fényében újraértékelte viszonyát a férfival, különösen, miután hallotta, ahogy Moore letagadja, hogy ismerné.

Gibson azt is elárulta, hogy miután megtalálta az albumot, eleinte nem is tudta, hogy mihez kezdjen vele, mivel már az eredeti történet elmesélését követően is kapott pár fenyegetést, köztük olyanokat, amelyek miatt a rendőrséggel is kapcsolatba lépett. Azonban amikor meghallotta, hogy Moore letagadja az egészet, úgy döntött, a sajtóhoz fordul.

„Hazugnak nevezett” – mondta Gibson, aki saját bevallása szerint egy darabig még jóban is maradt a férfival. „Roy Moore hatalmas hibát követett el, amikor a szavahihetőségemet támadta meg.”
„A vádak teljes mértékben koholtak és rosszindulatúak. Ennél pontosabban fogalmazva: egyik nőt sem ismerem közülük” – mondta Moore a november 27-i kampányeseményen. Ez azonban nemcsak Gibsonnak, hanem Corfmannak is sok volt, aki nyílt levélben fordult a szenátorjelölthöz.

Leigh Corfman (nagy kép) 14 éves korában, Wendy Miller (jobbra fent) 16 évesen, Debbie Wesson Gibson (jobbra középen) 17 évesen, valamint Gloria Thacker Deason 18 éves korában. Ők vádolják Moore-t zaklatással (Fotó: családi képek)

„Nem hallgatok tovább. Utánam küldted a szóvivődet, hogy hazugnak nevezz. Nap nap után” – írta Corfman az Al.com címen elérhető, alabamai ügyekkel foglalkozó oldalon. „Végül tegnap este saját magad végezted el a piszkos munkát. Amit tettél velem, amikor 14 éves voltam, visszataszító kéne, hogy legyen minden erkölcsös ember számára. De most az őszinteségemet és a szavahihetőségemet támadod. Mikor ér véget a te erkölcstelenséged?”

Moore egyébként a már említett Beverly Young Nelson iskolai évkönyvébe is írt pár sort, Gibson pedig saját elmondása szerint felismerte a kézírást, amikor a tévében látta. 

„Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ilyesmit tett volna” – mondta Gibson. „Aztán láttam Beverly interjúját, és láttam a kézírását az évkönyvben, összeszorult a szívem. Amikor megláttam Roy Moore kézírását, elkezdtek csorogni a könnyeim.”

A Washington Post megkereste Mark Songert, az FBI egykori írásszakértőjét, aki összehasonlította a kézírásokat, és megállapította róluk, hogy azonosak. A szakértő hozzátette, hogy teljes, mindenre kiterjedő vizsgálatra lenne szükség, hogy ezt igazolni lehessen, mindenesetre a szakember elsőre úgy találta, hogy azonos kézírásról van szó.

Egyelőre ennyit lehet tudni a történetről, amihez tegyük hozzá azt is, hogy Donald Trump – és a teljes republikánus párt – közben teljes körű támogatásáról biztosította Roy Moore-t. Eközben a szintén republikánus Mitt Romney – Barack Obama 2012-es kihívója – Twitteren azt írta: „Ha Roy Moore bekerülne a Szenátusba, ez szégyenfolt lenne a republikánus párton és az Egyesült Államokon is. Leigh Corfman és a többi áldozat bátor hősök. Nincs az a szavazat, nincs az többség, ami megérné elveszteni a tisztességünket és a becsületünket.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top