Aktuális

Négy fiatal összevert egy utast a 70-es trolin

Súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt keresik azt az alábbi videón látható négy fiatal férfit, akik megvertek egy utast a fővárosi 70-es trolin.

A VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt. Négy ismeretlen, fiatal férfi december 13-án 16 óra körül a Budapest VII. kerületében, a Damjanich utcában közlekedő 70-es trolibuszon többször megütött egy férfit, majd ezt követően távoztak a helyszínről – írja a police.hu.

A 16-20 év körüli, verekedő férfiakról a trolibusz kamerája felvételeket készített. Az egyik férfi fehér dzsekit viselt, az ujján kék csíkkal. A másik kék szőrmés, kapucnis kabátot, a harmadik férfi fekete sapkát, fekete dzsekit és farmernadrágot, a negyedik férfi fekete kabátot és kék nadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top