Budaörsön, a hipermarketek és logisztikai központok mögött merőben más világba csöppenünk. A Vasút utca biztató betonburkolata hamar hepehupás földútra vált. Még szerencse, hogy nem kell sokat autóznunk rajta, néhány méretes gödrön átkelve, hamar elérjük a Budaörsi Állatmenhelyet. A vaskapu már nyitva, pedig még csak szombat reggel kilenc óra van, de két önkéntes már a kutyasétáltatásból tart vissza. A nagytestű, fekete szépség, Borisz röpke szabadságból való visszatérése elképesztő „kutyaugatás-cunamit” indít el, alig halljuk egymás hangját Balázs Terézzel, az egyesület titkárával, akivel elindulunk, hogy bejárjuk a telepet. Menet közben macskák dörgölőznek a lábunkhoz, a többiek egy nagy kosárban összebújva, infralámpa alatt élvezik a kellemes meleget, és eszük ágában sincs a hidegben sétálgatni.
Fotó: Kováts Dániel
Céges csapatépítő a menhelyen
A hosszan elnyúló telek két oldalán végig kennelek sorakoznak, és mondanom sem kell, mindegyiknek van lakója. Az egyesület most 80 macskáról és 120 kutyáról gondoskodik, ebben benne vannak azok az állatok is, melyek ideiglenes befogadóknál, például Teréznél vannak.
Bekukkantunk a nagy konténerekbe is, ahol cicák és kölyökkutyák vannak épp karanténban. „Ezeket a kiskutyákat Budaörsön dobták ki. Az az igazság, hogy erőn felül vállalunk kölyköket, sajnos, nagyon sok az elhagyott állat.”
Van, aki úgy hozza be, hogy azt mondja, csak találta, de lehet látni rajta, hogy nagyon is sok köze van az állathoz. De olyanok is vannak, akik ki sem szállnak, csak kidobják az állatot a menhely előtt, és elhajtanak.
Ezek a kölykök addig maradnak a karanténban, amíg túl nem esnek a féreghajtáson, és meg nem kapják a szükséges oltásokat, utána már ők is örökbe fogadhatók lesznek.
Fotó: Kováts Dániel
Ha nem dolgoztam volna egy ideig önkéntesként egy vidéki állatvédő egyesületnél, és nem tapasztaltam volna meg, olykor sírva, milyenek a hétköznapok egy gyepmesteri telepen, azt hiszem, már az első percben könnyekbe törtem volna ki, a bezárt állatokat látva. Ezen a fázison a legtöbben átesnek, akik önkéntes munkára adják a fejüket valamelyik állatvédő egyesületnél. „Az elején többet sírtam, mint amennyit segíteni tudtam. Most már a helyén tudom kezelni a dolgokat” – mondja Vándor Bea, aki a közeli XI. kerületből már három éve jár ki segíteni. Kutyát sétáltat, végig simogatja az összes macskát és finomságokat is hoz nekik. Három macskája közül kettőt az utcán talált, egyet pedig innen fogadott örökbe.
Hétvégenként olykor 30-40 ember is jön sétáltatni, de gyakran fogadnak nagyobb csoportokat is. Mostanában egyre nagyobb divat, hogy céges csapatépítés keretén belül jönnek segíteni, de rendszeresen vannak iskolás csoportjaik is. Most épp egy népes egyetemista csapat érkezett, amerikai diákok, akik a Corvinus Egyetemen hallgattak egy szemesztert, és most, a hazautazás előtt pár nappal, még kijöttek ide segíteni.
Fotó: kováts dániel
A család külföldre megy, a kutya meg a menhelyre
Ahogy a kennelek között haladunk, a kutyák, természetüktől függően reagálnak a kétlábú látogatókra. Van, aki heves ugatással hívja föl magára a figyelmet, más csak némán a rácsokhoz szorítja a fejét, és szívbemarkoló tekintettel figyel. Ahogy mi emberek, ők is mind mások. A nagytestű kaukázusi nem bírja a bezártságot, a szomszédai, a két közepes termetű keverék viszont már évek óta viszonylag jó állapotban tengeti itt az életét, a szomorú szemű, zsemleszínű még csak néhány napja van itt, egyelőre remeg a félelemtől, és nem érti, mi történik vele.
Sajnos, egyre tipikusabb jelenség, hogy családok adnak le kutyát, mert külföldre mennek, vagy kisebb lakásba kényszerülnek, és el kell adni a házukat. Mikor bejönnek, lehet rajtuk látni, hogy annyi gondjuk van, felesleges bármit is mondani nekik, annyira rossz idegállapotban vannak, hogy már nem érdekli őket a kutya sorsa
– meséli Teréz.
A telek végében élő Cingár nem véletlenül kapta ezt a nevet. Egy vidéki gyepmesteri telepről mentették, ahol már „halállistán” volt. Csont és bőr volt, mikor nyár elején idehozták, mostanra már szépen összeszedte magát. A karanténként szolgáló épületből panaszos hangok hallatszanak. Egy kis termetű kutya az, néhány napja került be, mert a gazdája meghalt, és a család nem tud vele mit kezdeni.
Sajnos, ez is tipikus eset – mondja Teréz. – A sok szomorú történet között csak egy-egy olyan akad, mint amilyen az egyik kis fekete kutya esete, akinek szintén meghalt a gazdája, és akiért egy hét után hamarosan visszajön a család, mert lelkiismeret-furdalásuk van, amiért leadták.
Az örökbefogadási listák élén a kölyökkutyák állnak, őket viszik leginkább, a lista másik végén pedig a legesélytelenebbek, a nagytestű kan kutyák állnak, akiket senki nem akar igazán. A budaörsi menhelynek német és svájci támogatói is vannak, akik a tárgyi adományok mellett abban is segítenek – Budapesten tanuló német állatorvostan hallgatókkal együtt –, hogy a kutyák, köztük sok esélytelen, külföldön találjon új gazdára, és ezúttal már álomotthonra.
Gabi néni élete az állatokról szól
A Budaörsi Állatmenhely alapítója dr. Bártfay Zoltánné, Gabi néni most 84 éves, de fiatalokat megszégyenítő energia és elszántság árad még most is belőle, ha az állatokról van szó. Mielőtt az egyesület megalakult volna, Gabi néni az otthonában próbált segíteni az állatokon. „Egy családi házban lakom, szerencsére remek szomszédaim vannak. Előfordult, hogy egyszerre húsz kutya is volt nálam, az előkertben, a hátsó kertben, a garázsban, a lakásban. Egyszer, úgy 1998-99 környékén, kerestem egy kutyát, és kijöttem a gyepmesteri telepre. Amit láttam sokkoló élmény volt, és akkor eldöntöttem, amíg élek, azért fogok dolgozni, hogy ezeknek a szerencsétlen sorsú állatoknak a sorsa jobbra forduljon.”
Fotó: Kováts Dániel
A budaörsi önkormányzat 2000 óta támogatja egyesületet. Megvették ezt a telket számukra, később az egyesület megkapta a gyepmesteri telepet is, és az önkormányzat anyagilag is támogatja a munkájukat. Gabi néni élete azóta az állatokról szól, munkájáért díszpolgári címmel is kitüntették. „Én tíz éven keresztül mindennap kijártam, egyszer voltam öt napig fürdőben, de egyébként karácsony, szilveszter, mínusz 20 vagy plusz 40 fok nekem mindegy volt, én jöttem. Volt egy nagyszerű férjem, aki ezt tűrte, szó nélkül elviselte, ha hazavittem egy kutyát, vagy nem volt ebéd az asztalon. Most már csak azért nem tudok kijárni, mert 2014-ben volt egy műtétem, és azóta az egyensúlyérzékem sajnos nem túl jó.” Ez persze nem azt jelenti, hogy Gabi néni ne venne részt a munkában továbbra is. Otthon, naponta 3-4 órát még most is intézi az egyesületi ügyeket. Tartja a kapcsolatot a német és svájci támogatókkal, vagy egyeztet az orvossal. A menhelyen pedig kollégái, Császár Margit elnök, Farkas Andásné alelnök és a többi lelkes tag viszi az ügyeket, és küzd nap mint nap az állatokért.
Az ivartalanítás nem szenvedés az állatnak
Gabi néni az egyik legnagyobb problémát abban látja, hogy az ivartalanítással kapcsolatban még mindig nagy a zavar az emberek fejében, aminek megváltoztatásához egy országos kampányra mindenképpen szükség lenne.
Van, aki nem tudja kifizetni az ivartalanítás költségeit, de olyan is, aki elvből nem akarja, mert úgy gondolja, hogy az ivartalanítás szenvedés az állatnak, az viszont természetes neki, hogy az újszülött kölyköket agyoncsapja. Rendet kellene már tenni az emberek fejében.
A menhely kizárólag ivartalanítva ad örökbe állatot, vagy szerződésbe kötik ki, hogy fiatal állatokat a megfelelő kor után ivartalanítani kell. Az állatok természetesen chipet is kapnak, és be is oltják őket, de nemcsak a kötelező veszettség, hanem a szintén halálos parvo és szopornyica ellen is. Ennek köszönhetően egy állatra fordított összeg 25-30 ezer forint körül van. Csak az állatorvosi költségekre elmegy az adó 1%-ából befolyt teljes összeg.
Fotó: Kováts Dániel
Gabi néni szerint a változáshoz az is elengedhetetlen lenne, hogy az oktatásban már egészen kicsi kortól helyet kapjon a felelős állattartásra nevelés, hogy a jövő generációi számára ez már teljesen természetes legyen.
Az idős kutya is ugyanolyan ragaszkodó, mint a fiatal
Ahhoz hogy valaki innen fogadjon örökbe, részt kell vennie egy elbeszélgetésen, és minimum háromszor kell kijönnie, a családdal együtt, hogy alaposan megismerhesse egymást a leendő gazdi és a kiszemelt kutya vagy cica. Karácsonyra sem lehet innen meglepetés ajándékként állatot vinni a családtagoknak, sőt egy héttel az ünnepek előtt már nem is adnak örökbe, mert nem szeretnék, ha az ünnepi hangulat elmúltával visszakerülnének az állatok.
Ami mindenképpen pozitív változás, hogy a többség már nem a küllem alapján választ, sokkal inkább figyelembe veszi, hogy milyen a család életritmusa, és ez alapján próbál keresni.
Vannak azonban, nem is kevesen, akik mindenképpen csak kölyökkutyát szeretnének.
Nem értem, amikor egy idős ember három hónapos kutyát akar. Egy idős mellé idős kutya való, akit már nem kell órákat sétáltatni – mondja Gabi néni. – Nekem jóformán csak idős kutyáim voltak, és esküszöm, a 10 éves meg a 8 éves állat pontosan ugyanolyan ragaszkodó, mint egy fiatal. Ha szeretet kap, no meg enni, minden kutya ugyanolyan hűséges lesz. Sajnos még azokhoz is, akik nem érdemlik meg, akik rosszul bánnak vele.
Örökbefogadásnál kizáró ok az is, ha valaki kennelben vagy láncon akarja tartani a kutyát. A sokéves tapasztalat már segít abban, hogy átlássanak azon, aki nem őszinte, és sokat elárul az is, hogyan viselkedik a gazdijelölt itt kint a kutyával. „Egyszer jött egy gazdag ember, drága autóval, mondta hogy pincsit akar. Kiderült, hogy előtte is pincsije volt, de meg kellett volna műttetni, ő azonban nem volt hajlandó több tízezret áldozni rá, pedig szemmel láthatóan megtehette volna. Hát, ő nem vitt innen kutyát.”
Fotó: Kováts Dániel
Utánkövetésre sajnos nincs igazán mód, mert nincs elég ember és benzin erre. Pedig az lenne jó, ha úgy csinálhatnák ők is, mint ahogy ez Németországban is történik, ahol az örökbefogadás előtt kimennek megnézni, hová kerül majd az állat, utána pedig még kétszer, váratlanul jelennek meg, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e.
Minden segítség számít
A budaörsi menhely állatainak élelmezésében a környékbeli hipermarketek is segítenek, melyek lejárt húsokat, vagy épp tápot adnak. A gondozók bére, az élelmezés és az állatorvosi költségek kigazdálkodása után azonban az egyesületnek másra már nem nagyon marad pénze. Épp ezért az adományok mellett nekik az is nagy segítség, ha valaki a munkájával tud segíteni. Például abban, hogy elmossa a kutyatálakat, lefesti a kenneleket, vagy például az utánkövetést vállalná. Most leginkább egy betegszobát szeretnének kialakítani, ugyanis jelenleg, jobb híján a parányi irodában vannak a legrosszabb állapotú kis állatok, mivel ez az egyetlen fűthető helyiség.
Fotó: Kováts Dániel
Mikor arról kérdezem Gabi nénit, mennyi állata van otthon, szinte szabadkozva mondja, hogy most sajnos nem sok; csak három cica és két kutya.
Nálam általában 4-5 kutya és 4-5 macska volt egyszerre. Sajnos azonban már nem tudom sétáltatni őket, örülök, ha én magam tudok menni. Néhány évvel ezelőtt nagyon beteg voltam, két hónapot feküdtem a szívkórházban, a műtét után hetekig egy százalék esélyt adtak nekem. Kérdezte is az orvos, hogy miből van a maga szervezete. Mondtam, nem tudom, de valószínűleg a kutyák istene segít – meséli nevetve. – Én nem tudnám állatok nélkül elképzelni az életem. Sok egyedül élő, boldogtalan embernek is sokat tudnának segíteni az állatok, mert szeretet és erőt adnak és én hiszek benne, hogy még a gyógyulást is segítik.
