Gyilkosság történt Székkutason december 27-én délelőtt. Egy férfi megölte feleségét egy állatok elkábítására szolgáló eszközzel, majd megpróbálta kioltani a saját életét is, de őt megmentették a mentők.
A rendőrség tájékoztatása szerint a 44 éves férfi 2017. december 27-én 11 óra körül szólalkozott össze feleségével, majd a vita hevében egy állatok elkábítására használható eszközzel rálőtt az asszonyra. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Ezt követően a férfi ugyanezzel az eszközzel megpróbálta saját életét is kioltani. Őt a kiérkező mentők életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.
A férfi ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.