nlc.hu
Aktuális
Földrengés rázta meg a Balkánt

Földrengés rázta meg a Balkánt

A rengés hipocentruma Montenegróban volt, de a földmozgást még a 400 kilométerre lévő Belgrádban is érezni lehetett.

Közepes, 5,3-as erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró, Albánia és Koszovó határvidékét – jelentette a Vijesti.me podgoricai hírportál.

A rengés hipocentruma Montenegróban, öt kilométeres mélységben volt, de a szerbiai szeizmológiai intézet szerint a rezgést a több mint 400 kilométerre fekvő szerb fővárosban, Belgrádban is érezni lehetett.

A földrengést nyolc utórengés kísérte, ezek 1,9 és 3,4 közötti erősségűek voltak.

A montenegrói hatóságok szerint néhány kéményben, illetve régebbi épületek homlokzatán keletkezett kár, nagyobb károkról vagy sérültekről nem tudnak.

A Nyugat-Balkánon nem ritkák a kisebb földrengések, jelentősebb károkat azonban nem szokott okozni a földmozgás. Legutóbb 1963-ban Szkopjében volt akkora mértékű földrengés, hogy a macedón főváros több mint háromnegyede romba dőlt, és több mint ezren életüket vesztették. A 6,9-es erősségű rengést követően az egész várost újjáépítették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top