Bedrogozva próbálta meg eltolni a feldíszített karácsonyi Trabantot

nlc | 2018. Január 05.
A csornai rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 27 éves férfit, aki kétszer is megrongálta a körforgalomban kiállított, feldíszített Trabantot.

Január 4-én értesítették a rendőrséget, hogy Csornán, a Soproni úti körforgalomban elhelyezett, feldíszített karácsonyi Trabantot megpróbálta eltolni egy ismeretlen, miután arrébb rakta az autó első kerekei előtt lévő betonlapot – közölte a Police.hu.

Fotó: Police.hu

A járőrök elfogtak egy 27 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgatták ki. A férfinél felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, ezért vele szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott.

A gyanúsított kihallgatása során elismerte, hogy a kihelyezett autót már két nappal korábban is megrongálta, akkor a gépkocsi ablakát törte be egy kézi zsírzóval. A nyomozók a férfinél házkutatást tartottak, amely során a korábbi rongálás elkövetésének eszközét megtalálták és lefoglalták.

Fotó: Police.hu

A Csornai Rendőrkapitányság M. Péter ellen garázdaság, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárás.

Exit mobile version