nlc.hu
Aktuális
2017-ben is Pest volt a bűn megyéje

2017-ben is Pest volt a bűn megyéje

Még mindig Pest megyében a legmagasabb a bűnesetek száma, tavaly 19 ezer esetet regisztráltak. Hosszú évek óta dobogós a bűnügyi térképen Észak-Magyarország is: tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel 13 ezer volt a regisztrált bűncselekmények száma, amivel második lett a listán.

Pest megye magasabb bűnözési statisztikáinak legfőképpen az az oka, hogy itt él Magyarország lakosságának 12,5 százaléka, azaz 1 226 115 fő. A pestiek az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint gyakran ülnek a volán mögé ittasan, de kábítószer-birtoklás és lopás miatt is sokan bajba kerültek. Hét év leforgása alatt azonban 47 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma – áll a Magyar Idők hétfői számában.

Bár Észak-Magyarországon 2010 óta 51 százalékkal csökkentek a bűncselekmények, a rendőrségnek ebben a térségben még mindig bőven akad dolga a bűnmegelőzés terén is, kiváltképp a fiatalkorúak körében. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében toplistás az ittas vezetés, a csalás és az okirat-hamisítás, miként a lőfegyverrel való visszaélés is gyakori, több mint ötezer alkalommal érkezett bejelentés emiatt. A kábítószer-birtoklásban és -értékesítésben szintén élen járnak, Pest megye után itt a legtöbb a droggal kapcsolatos ügy.

Itt nem bűn, hanem buli készül (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Az időskorúak pedig meglepően aktívak, ám sajnos negatív tekintetben: kiugróan magas a bűnelkövetők száma ebben a korcsoportban, tavaly 301 embert értek tetten, főként lopás, ittas vezetés és közokirat-hamisítás miatt. A legtöbb fiatalkorút Heves és Nógrád megyében lopás, garázdaság és kábítószer miatt állították elő az elmúlt egy esztendőben.

A Dunántúlon viszont, főképp a határ menti régióban nyugalmas az élet az ORFK adatai alapján. A legbékésebb megyék közé tartozik Veszprém, Vas és Zala, de alacsony a bűnözés foka Komárom-Esztergomban is: itt csak háromezer esetet regisztráltak a múlt évben. A megyében a hatvan év feletti korosztályt leggyakrabban ittas vezetés, közúti baleset és a természet károsítása miatt állították elő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top