Aktuális

„Mi azért akarunk változást az oktatásban, hogy ne kelljen elmennünk az országból!”

Több ezer embert várnak január 19-én 16 órára a Parlament elé a „Ne menj suliba!” szlogennel beharangozott diáktüntetés szervezői. Arra akarják felhívni a döntéshozók figyelmét, hogy sürgősen változtatni kell az oktatáson, különben minden fiatal elmegy az országból.

A tüntetés gondolata középiskolás diákok fejéből pattant ki, ők keresték meg a Független Diákparlamentet, amely országos diákszervezet. Ők boldogan és a célokkal egyetértve álltak a középiskolások mellé, hiszen mind az általános iskolákban, mint a középiskolákban, mind a felsőoktatásban komoly bajt látnak. Évek óta szajkózzák, hogy a diákok és a tanárok túlterheltek, mégsem változik érdemben semmi. Az iskolák lepukkantak, semmire sincs forrás, a gyerekek motiváció nélkül magolják a mérhetetlen mennyiségű tananyagot. Gyetvai Viktorral, a tüntetés egyik fő szervezőjével beszélgettünk.

„Az első félév végére időzítettük a demonstráció időpontját, és az sem véletlen, hogy télre, ugyanis azt reméljük, hogy annak mégiscsak nagyobb súlya van, ha a hidegben is kimegyünk az utcára. Azt tapasztaljuk, hogy a kormányzat nem hallja meg a hangunkat, nem figyel sem a szakmai szervezetek javaslataira, sem a diákok véleményére. Egy ország jövőjét a minőségi oktatás jelenti, ez nem kérdés.

Nemcsak a diákoknak, de a tanároknak is tele a hócipőjük, a szülők sem értenek egyet a sok felesleges tananyaggal, minden iskolás fáradt és nyúzott, ez így nem mehet tovább.

Az oktatásnak minőséginek kell lennie, szakmai konszenzuson kell hogy alapuljon, és sok évre előre látható és kiszámítható kell hogy legyen. Csodát nem várunk a döntéshozóktól, azonban szeretnénk, ha a társadalom minden rétegéhez eljutna az az üzenet, hogy ha nem állunk ki magunkért, akkor senki sem teszi meg ezt. Azt akarjuk, hogy az oktatás kérdése a közbeszéd tárgya legyen, foglalkozzanak vele az emberek, mert mindenkinek van gyereke, unokája, ismer pedagógusokat, és látniuk kell, hogy ez így nem mehet tovább.

A jelenlegi oktatás egyáltalán nem nevel arra, hogy állj ki magadért, pedig ez nagyon fontos lenne.

Mi azért akarunk változást az oktatásban, hogy itt maradhassunk, és ne kelljen elmennünk ebből az országból, mert semmilyen jövője nem lesz Magyarországnak, ha a fiatalok elmennek, mert sem tanulni, sem dolgozni nem lehet itt normális körülmények között.

Remélem, sokan ott lesznek a Parlament előtt, de a vidékiekre is gondolva azt kérjük a diákoktól, hogy aznap ne menjenek suliba, ezzel kifejezve a szolidaritásukat. Helyette beszéljenek arról, mit szeretnének megváltoztatni, gondolkozzanak a jövőjükről, senkit sem lógásra akarunk buzdítani, azt hiszem, hogy ez azért világos. Azt szeretnénk, ha egyetlen alsósnak sem lenne ötnél több órája, ha a felsősök hasznos tananyagot tanulhatnának, és a nem rokkannának bele a diákok a tanulásba, csak azért, hogy értelmetlen dolgokat bemagolhassanak.

Ma egy középiskolás több órát tölt a suliban, mint a szülei a munkahelyükön, és utána még órákig tanul, ha azt akarja, hogy jó eredményeket érjen el.

Ma nincs esélyegyenlőség, egy szegény diáknak sokkal nehezebb használható nyelvtudáshoz jutnia, mint annak, akinek a szülei kifizetik a különórát. Ma a szülők azért akarják egyházi iskolába íratni a gyereküket, mert az egyházi intézményekben háromszor annyi pénz jut egy gyerekre, mint a közoktatásban, és azt remélik, hogy így minőségibb oktatást kaphat. Úgy gondolom, hogy csak együtt tehetünk ezért, de ahhoz mindenkinek meg kell azt értenie, hogy az oktatás közös ügy, az egész ország jövője forog kockán!” – mondta el az NLCafénak Gyetvai Viktor, a tüntetés egyik szervezője.

A „Ne menj suliba!” esemény részleteiről itt olvashatsz.

A címlapképet az mti készítette, fotós: Kallós Bea.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top