A Budapest Környéki Törvényszéken kezdődött meg L. Csaba és felesége tárgyalása. A szülők 2013 januárjában vesztették el másodszülött gyereküket, a két hónapos Endrét. Az Oltáskritikus Életvédők szövetsége elnökének és fuvolaművész párjának először 2010-ben született gyermekük, Lehel, majd 2012. november 12-én második fiuk, Endre is világra jött.
Az ügyben a másodrendű vádlott, Ada egyik gyermekével való várandósság idején sem vette igénybe a védőnői szolgálatot, terhesgondozásra nem járt. Endrét otthonában szülte meg, ekkor látta a babát gyerekorvos először és betegsége előtt utoljára – ismerteti a Blikk. A vádirat szerint a kis Endre a születését követően nem kapott K-vitamin profilaxist, amely a vérzékenység megakadályozására lenne hivatott. Bár tájékoztatták a szülőket a kötelező szűrővizsgálatról és a kötelező BCG oltásról, ezeket a szolgáltatásokat nem vették igénybe, az oltást megtagadták, a K-vitamint a szülést követően második alkalommal is visszautasították.
Aztán 2013. január elsején, délután öt órakor a baba rosszul lett, sugárban hányni kezdett. A percre pontos dátum azért fontos, mert egészen este fél tízig a szülők nem gondolták úgy, hogy a csecsemőhöz orvost kellene hívni, a mentő végül 22 óra 12 perckor érkezett a helyszínre. A szülők a vádirat szerint kifejezetten akadályozták a csecsemő ellátását, a mentő személyzetével kiabáltak, vádaskodtak, tiltakoztak a gyermek orvosi ellátása, illetve a gyermek mentővel történő elszállítása miatt. Bár végül a gyereket sikerült elszállítani a SOTE I. sz. gyermekgyógyászati klinikájára, a baba már csak néhány napot élhetett, 2013. január 8-án elhunyt.
L. Csaba és felesége tárgyalását a nyilvánosság előtt folytatják le.