nlc.hu
Aktuális
Akkorát kapott a kisfiú, hogy kiesett a foga

Akkorát kapott a kisfiú, hogy kiesett a foga

Jövő héten áll bíróság elé az a pár, akik nem csak lelkileg, hanem fizikailag is bántalmazták gyermeküket. Az erőszaknak akkor lett vége, amikor a kisgyermek foga kiesett az egyik ütéstől.

Napokon belük kezdődik tárgyalása a Pécsi Törvényszéken annak a párnak, akik a vád szerint erkölcsileg és fizikailag is bántalmazták gyermeküket. A kegyetlenkedés nyomait az óvónők vették észre.

A vádirat szerint a pár 2015 szeptembere óta közösen nevelte a nő korábbi kapcsolatából származó kisfiút, ám a gyermek viselkedésére ez a változás negatív hatással volt, még pszichológiai kezelésre is szükség volt.

Az óvodában a nevelők vették észre, hogy a kisfiú nyakán, karján, orrán foltok, horzsolások vannak. A fiú elmondása szerint anyja élettársa verte meg otthon, büntetésből, az édesanyja pedig végignézte. Az óvónők szerint a férfi az óvodában többször csúfolta és provokálta is a gyermeket.

Néhány hónappal később, 2016 márciusában az óvónők ujjnyomokat fedeztek fel a fiú torkán és alkarján, míg válla véraláfutásos volt. A gyermek most is azt monda, hogy szintén anyja élettársa verte meg otthon. A bántalmazásoknak az vetett véget, hogy novemberben a kisfiú hiányzó foggal ment óvodába, pedig az korábban nem mozgott. A gyermek most is elmondta az óvónéninek, hogy a férfi ráütött a szájára és ettől esett ki a foga.

Ezt követően a kisfiút édesapjánál helyezték el.

Az édesanya és élettársa ügyét hétfőn kezdi tárgyalni a Pécsi Törvényszék, azzal vádolják őket, hogy magatartásukkal súlyosan megszegték gyermeknevelési kötelezettségüket, ezzel veszélyeztették a gyermek testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését, egészségét – írja a Pécsma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top