nlc.hu
Aktuális
Akkora a munkaerőhiány, hogy hétfőnként ki sem nyitnak a Coop boltjai

Akkora a munkaerőhiány, hogy hétfőnként ki sem nyitnak a Coop boltjai

A kisebb üzletekben nem tudják kigazdálkodni a megemelt garantált bérminimumot, ezért a nyitvatartás megváltoztatásával próbálják enyhíteni a munkaerőhiányt.

Míg a legtöbb multinacionális áruházláncnál emelték a béreket, a kisebb boltoknál ezt nem tudták megtenni. Az egyik bolttulajdonos úgy számolt, a duplájára kellene emelnie az árakat, hogy ki tudja gazdálkodni a magasabb fizetéseket – számolt be az RTL Klub.

Mivel a béreket a kisvállalkozók nem tudják emelni, a munkavállalók idővel valószínűleg átmennek a jobb fizetést kínáló multikhoz. Vagyis a kereskedelemben tapasztalható munkaerőhiány megmarad, de a kisboltoknál még súlyosabban jelentkezik majd.

Sok helyütt már a nyitva tartást is meg kell változtatni. A legnagyobb magyar üzletláncot működtető ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke azt mondta, hétfőnként zárva tartják boltjaik egy részét, hogy kompenzálják a munkaerőhiányt. Ez főleg a kisebb, dunántúli településeken fordulhat elő.

Az üzleteik egy része belerokkanhat a 180 ezer forintra emelt garantált bérminimum kötelező emelésébe, ezért engedményeket kérnének a kormánytól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top