Aktuális

Rékasi Károly fiát rongálással, százezres kár okozásával gyanúsítják

Rékasi Zsigmond azután nyilatkozott, hogy csütörtökön rendőrök jártak nála, és lefoglalták a számítógépét. A januári diáktüntetésen is résztvevő fiút festékszórózással, rongálással gyanúsítják, de szerinte politikai okai vannak a rendőrség lépéseinek.

Mint arról beszámoltunk, Rékasi Károly és Détár Enikő fia, Rékasi Zsigmond január 25-én Facebookon tette közzé, hogy házkutatást tartottak nála, négy rendőr vitte el a fiú számítógépét. A 16 éves Rékasi egy nappal később a mérce.hu-nak elmondta, hogy nyílt megfélemlítésnek tartja a rendőrség csütörtök reggeli intézkedését.

Mint fogalmazott, a konkrét ügy, amivel gyanúsítják, az, hogy tavaly októberben valaki a Budakeszi Önkormányzat épületére és egy helyi iskola falára festette a Renegátlástalanok mozgalom jelvényét. Ez egy olyan, a Facebookon is szerveződő csoportosulás, amelynek Rékasi Zsigmond az alapítója. A határozatban azt írják, hogy a rongálás során 135.277 forintos kár keletkezett, ami nem esik bűncselekmény kategóriába, csak szabálysértésnek számít.

Fotó: Facebook/Zsigmond Rékasi

A fiú szerint – aki múlt héten pénteken részt vett a diáktüntetésen és az utána lévő spontán vonuláson is, valamint korábban ligetvédőként a biztonsági emberekkel volt összetűzése – a diáktüntetésen tett megnyilvánulásai miatt járt nála a rendőrség. 

Rékasi furcsállja, hogy festékszórózással gyanúsítják, de a számítógépét viszik el. Állítja, nem tudja, ki graffitizte össze a budakeszi épületek falait, de ha tudná sem buktatná le őt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top