nlc.hu
Aktuális
Rákosnak hazudta magát, beteg gyerekek pénzét nyúlta le

Rákosnak hazudta magát, beteg gyerekek pénzét nyúlta le

Ellopta a beteg gyerekeknek szánt adományokat a szélhámos.

Azt hazudta, hogy rákos, és egy nagyon beteg gyerek pénzét csalta ki egy szélhámos nő – számolt be a Tények. A súlyos beteg kisgyerek, Benuka anyukáját is átverte a csaló. Az édesanya, akinek a 9 éves kisfiát szondán keresztül táplálják, és lélegeztetőgéppel tartják életben, mivel születése után nem sokkal agyvérzést kapott, majd egy fertőzés miatt kómába esett, segítséget várt, helyette azonban csúnyán becsapták.

A csaló többek között Benuka nevében is gyűjtött pénzt, aminek a nagy részét eltette, másoktól pedig azzal csalt ki kisebb-nagyobb összegeket, hogy végső stádiumú rákos beteg, és meg fog halni, csak egy frankfurti kezelés segíthetne rajta, ami 5 millió forintba kerül.

A Blikk úgy tudja, a csalással gyanúsított nő – aki ellen már egy ügy miatt indult nyomozás – nemcsak Benuka édesanyját csapta be, hanem sok más embert is. Állítólag már próbálja visszautalni egyes károsultaknak a kicsalt pénzeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top