Aktuális

Sokkal több szexuális bűncselekményt követtek el tavaly Berlinben, mint két évvel ezelőtt

Csaknem megduplázódott a berlini közösségi közlekedési vállalat (BVG) járművein történt szexuális bűncselekmények száma tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Talán elsőre különösen hangzik, de ez nem azt jelenti, hogy romlott a német fővárosban a közbiztonság. Sőt!

A német fővárosban közlekedő autóbuszokon, villamosokon és metrókon 2017-ben 295 bejelentett szexuális bűncselekmény történt, míg egy évvel korábban 156 esetet jegyeztek fel. A lap szerint a növekedés egyik lehetséges magyarázata a jogi szabályozás változása, ugyanis 2016 novemberétől szigorítást vezettek be, amelynek részeként a nemiséggel kapcsolatos szóbeli támadásokat is a szexuális bűncselekmények közé sorolták.  

Az esetek száma az idén is magas Berlinben, egyedül az év első két hetében 11 szexuális bűncselekmény történt a BVG járatain, a Deutsche Bahn (BD) vasúttársasághoz tartozó városi gyorsvasút (S-Bahn) járatain és a DB Berlin területén közlekedő vonatain pedig öt nő vált szexuális bűncselekmény áldozatává – írta a B.Z.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top