nlc.hu
Aktuális
Telefonálás közben ölt meg 45 embert a buszsofőr

Telefonálás közben ölt meg 45 embert a buszsofőr

Többtucatnyian meghaltak egy indiai buszbalesetben, amikor a jármű, áttörve egy híd szalagkorlátját, a vízbe zuhant.

Legalább 45-en vesztették életüket egy indiai buszbalesetben, Nyugat-Bengál szövetségi államban. Az MTI tudósítása szerint a szerencsétlenség hétfőn történt, a mentési munkálatok még most is tartanak.

A buszon 60-an utaztak, amikor az a Jalangi folyóhoz kapcsolódó egyik mély csatornába zuhant. A jelentések szerint a balesetet 12 utas élte túl. Az egyik túlélő elmondása szerint a busz sofőrje éppen telefonált, és csak egy kézzel kormányzott, miközben egy másik járművet előzött a hídon. A sofőr a manőver közben elvesztette uralmát a busz fölött, és az a híd korlátját áttörve a csatornába zuhant.

A buszt darukkal emelték ki a folyóból, a holttestek többségét a jármű belsejében találták meg.

A baleset helyszínén kisebb csetepaté tört ki a hatóságok kiérkezése után: egy csoport kövekkel dobálta meg a rendőröket, mert szerintük túl későn érkeztek ki a tragédia helyszínére. A rendőrök könnygázt vetettek be a csoport feloszlatására.

A szövetségi állam kormánya félmillió rúpia, (közel 2 millió forint) kártérítést ítélt meg a halálos áldozatok családjainak.

A világon Indiában halnak meg évente a legtöbben – átlagosan 135 ezren – közlekedési balesetekben.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top