nlc.hu
Aktuális
Zsolt évekig halott volt, aztán rátaláltak a rendőrök

Zsolt évekig halott volt, aztán rátaláltak a rendőrök

Túl sok amerikai filmet nézhetett T. Zsolt, aki úgy akart kibújni az adósság terhe alól, hogy halottá nyilváníttatta magát. Nem jött be.

Néhány év után feltámadt halottaiból az érdi T. Zsolt, aki több millió forintos tartozásai miatt döntött úgy, hogy halottá nyilváníttatja magát. A rendőrségi nyomozás alatt kiderült, hogy Zsolt két autót is részletre vásárolt, ám egyik törlesztőjét sem fizette rendesen, és az autókat sem adta vissza.

A link férfi ellen eljárás indult, amit 2013-ban megszüntettek, mert a nyilvántartás adatai alapján a férfi elhunyt.

Zsolt négy évig tudott rejtve maradni a hatóságok elől, ám 2017 májusában a rendőrök fülest kaptak arról, hogy Szegeden él a 43 éves férfi, akit végül egy szegedi lakásban igazoltattak is. Zsolt először testvére adataival igazolta magát, majd bevallotta, hogy ő T. Zsolt.

A nyomozók a férfit elfogták, és sikkasztás, valamint más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A napokban lezárt nyomozás anyagait a  Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top