Aktuális

Az ügyész szerint a lúgos orvos még öt bűncselekményben bűnös

A lúgos támadással vádolt egykori kórházigazgató akár 9-től 11 évig tartó börtönbüntetést is kaphat, ha elítélik. A megismételt másodfokú eljárás keretében az ügyész további bűncselekményekkel vádolja az orvost. Ítéletet február 22-én hirdethetnek.

A megismételt másodfokú eljárás harmadik tárgyalási napját tartották meg a Kúrián szerdán. Az Index részletes beszámolója alapján a tárgyaláson levetítettek egy videót, amely B. Krisztián szerint a saját alibijét igyekszik igazolni. Ezen a felvételen a vádlott rendőrök kíséretében mutatja be részletesen a Budai Irgalmasrendi Kórházban, hogy 2013. március 12-én reggel, a Renner Erika ellen elkövetett lúgos támadás időpontjában hol volt, és mit csinált. Mint az ismert, az egykori kórházigazgató saját verziója szerint ő reggel 7 körül helyszínbejárásra indult az intézményben, ami 2 és fél óráig tartott. Renner Erikára fél 8 és 8 óra között támadt rá egy maszkos férfi, aki lúgos anyaggal öntötte le a nő nemi szervét és annak környékét; a vádhatóság szerint a támadást rablásnak álcázták, a nőt a sérüléseivel magára hagyták, amibe az áldozat bele is halhatott volna. 

B. Krisztián állítása szerint a helyszínbejárás közben alig találkozott valakivel a korai időpont miatt, és  fontosnak tartotta azt is, hogy egyedül legyen, nehogy a kórház dolgozói a főnök láttán megijedjenek, és szankcióktól tartsanak. A rekonstrukciós videó valamivel több mint egy órás felvételén azonban rengeteg ember látszik, hiszen egy működő kórházról beszélünk, ahol akár már a korai órákban is dolgozók és páciensek mozognak.

lúgos orvos MTI Fotó: Mohai Balázs

MTI Fotó: Mohai Balázs

A lap beszámolója szerint a szerdai tárgyalás másik fontos momentuma volt, hogy Csiha Gábor ügyész perbeszédében azt kérte a bíróságtól, hogy az életveszélyt okozó testi sértés mellett a vádlottat még kifosztás, okirattal visszaélés, készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés, magánlaksértés és személyi szabadság megsértése bűncselekményekben is marasztalják el. Továbbá véleménye szerint a bizonyítékok alapján egyszerűen nem lehet más az elkövető, mint B. Krisztián.

Az ügyész szerint a vádlottra 2 és 12 év közötti büntetés szabható ki ebben a bűncselekményben. Nem mondott konkrét időtartamot, csak annyit, hogy a középértéknél magasabb és a felső határhoz közel eső börtönbüntetést kér a vádlottra. Ez becsléseink szerint 9 és 11 év közötti letöltendő börtönbüntetést jelent.

Az MTI közleménye szerint a lúgos támadás ügyében február 22-én hirdethet másodfokú ítéletet a bíróság. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top