nlc.hu
Aktuális
Kétszer adták el ugyanazt a sírhelyet Rajkán

Kétszer adták el ugyanazt a sírhelyet Rajkán

Kétszer adta el az önkormányzat ugyanazt a sírhelyet Rajkán, ezért a nemrég elhunyt édesapát újra kellene temetni. Baranyai Józsefné egy héttel férje temetése után tudta meg, hogy már más is megvette azt a sírhelyet, ahová január közepén örök nyugalomra helyezték férjét.

Baranyai Józsefné két hete temette el férjét a rajkai temetőben, a férfinek az volt a kívánsága, hogy a szülei mellé helyezzék el. Ezt először sikerült is az özvegynek elintéznie, a férfit a kívánt parcellába helyezték örök nyugalomra, ám egy héttel később érkezett a rossz hír: kiderült, hogy egy másik család is már kiváltotta ugyanazt a sírhelyet. Most úgy tűnik, hogy mások hibájából Baranyai Józsefné és családja kénytelen vállalni a kellemetlenségeket, és az elhunyt Baranyai Józsefet újra kell temetniük.

Nem nehéz elképzelni, hogy az újratemetés gondolata hallatán a család teljesen összetört. „Ennél rosszabb érzés nincs, hogy az ember eltemeti a szerettét, és akkor újra mennek a problémák, hogy újra kiszedni, új helyre kell rakni” – fogalmazott az RTL híradónak az elhunyt fia, Baranyai Richárd. Azt nem mondták meg nekik, hogy kik vették még meg a sírhelyet, de úgy tudni, hogy a másik vevők is ragaszkodnak hozzá. 

Az RTL stábja kereste az önkormányzatot, de nem válaszoltak. A polgármester a Kisalföld című napilapnak azt mondta, hogy sajnálatos hiba történt, és keresik azt a megoldást, amely mindkét érintett család számára a legjobb lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top