Aktuális

Tüdőgyulladásban halt meg a berlini állatkert jegesmedvebocsa

Félrenyelt anyatejtől kapott végzetes tüdőgyulladást a berlini állatkert (Tierpark) jegesmedvebocsa, 26 naposan pusztult el, egy hónapja – közölték a halál okát vizsgáló állatpatológusok.

A berlini állatkert Tonja nevű, nyolcéves nősténye december elején két utódot hozott a világra, az egyik halva született, anyja minden bizonnyal felfalta, mert a kamerák képein nem látták a gondozók a tetemét.

Tonja előzőleg 2016 novemberében hozott utódot a világra, akkor is ikreket. A két bocs jelentette 22 év után az első jegesmedve-szaporulatot a német főváros keleti felében lévő állatkertben. Az egyik kölyök akkor is meghalt, a másik, amely a közönségtől a Fritz nevet kapta, négy hónaposan pusztult el egy gyors lefolyású májgyulladás következtében.

A pénteken ismertetett kórbonctani jelentés szerint a decemberben világra jött nőstény jegesmedvebocs aprócska és kissé gyenge is volt, nem tudott jól inni, mivel a testi erőtlenséggel korlátozott nyelési reflex is együtt jár. A fiatal állatok körében gyakori, hogy félrenyelik az anyatejet, amely a tüdőbe kerülve tüdőgyulladást okozhat.

Tudjuk, hogy a kölyök elpusztulásának az esélye életének első heteiben igen nagy, ennek ellenére elkedvetlenített minket halála, szomorúak vagyunk” – mondta a bocs elvesztésekor Florian Sicks, a jegesmedve gondozója. A jegesmedvéknél 50 százalék annak az esélye, hogy az újszülött nem marad életben, mert a kicsik nagyon éretlenül jönnek világra.

Állatvédők a jegesmedvék tartási körülményeit illető heves bírálatokkal reagáltak a két bocs pusztulására. A Tierpark szerint azonban bármilyen szomorú is a kicsik halála, fogságban – és a természetes élőhelyen is – bármi megtörténhet, és semmi nem indokolja, hogy lemondjanak a szülők további pároztatásáról. „Tonja kiválóan betöltötte anyaszerepét, ezért nem adjuk fel a reményt egy egészséges jegesmedvebocsra” – mondta az állatkert szóvivője, aki szerint az anyaállat és hatéves hím partnere, Wolodja között teljes az összhang, és január közepe óta újra együtt járnak a külső kifutóban.

A hagyományos turistaútvonalaktól kissé távol fekvő kelet-berlini állatkert nem utolsósorban látogatottságának fellendülését reméli egy esetleges sikeres jegesmedve-szaporulattól. Egy másik berlini állatkert, a Zoo sztárbocsával, Knuttal történtek miatt azonban óvakodnak a túl nagy és túl korai felhajtástól. Berlin leghíresebb jegesmedvéjének a mai napig Knut számít. A nyugat-berlini állatkertben 2007-ben született és cumisüvegből táplált állatot valóságos kultusz övezte, 2011-ben betegség miatt bekövetkezett hirtelen halála megdöbbentette a világot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top