Aktuális

Bevásárlás közben mentett életet a szolgálaton kívüli mentő

Azonnal elkezdte a 60 éves férfi újraélesztését, a kiérkező mentőegység pedig csak a helyszínen tudta meg, hogy a kollégájuk már próbálja megmenteni a beteg életét.

Egy szolgálaton kívüli mentő bevásárlás közben vette észre, hogy a szomszéd sorban valaki rosszul lett. Azonnal odament, és látta, hogy a 60 év körüli férfinak leállt a keringése, ezért gondolkodás nélkül elkezdte az újraélesztését.

Közben valaki elszaladt telefonálni, de a bejelentő pontosan nem tudta, mi baj van, neki csak azt mondták, hívjon segítséget – számolt be az esetről a mentőszolgálat.

A pécsi mentésirányítás elindította a kiemelt mentőegységet, akik csak a helyszínen tudták meg, hogy mentésirányításban dolgozó kollégájuk már próbálja megmenteni a beteg életét. Átvették tőle az ellátást, amelyhez néhány perc múlva a szigetvári esetkocsi is csatlakozott.

Az időben elkezdett újraélesztés szerencsés véget ért, a férfit sikerült megmenteni. Az esetkocsi a kórház intenzív osztályára szállította a férfit.

Magyarországon évente több ezren halnak meg hirtelen szívhalálban. A mentőszolgálat szerint ezeknek az embereknek a többsége a haladéktalanul elkezdett újraélesztéssel megmenthető lenne.

Ezért megyeszékhelyeink mentőállomásai minden hónap utolsó hétfőjén, délután 3 és 5 óra között megnyílnak, ahol a szakemberek bárkit megtanítanak az újraélesztés alapjaira. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top