nlc.hu
Aktuális
Neked is fontos a fenntarthatóság?

Neked is fontos a fenntarthatóság?

Ha betartasz pár szabályt és a hétköznapjaidat a fenntarthatóság jegyében töltöd, sokat teszel a gyerekeid jövőjéért.

Ahogyan a mi kis zajos hétköznapi életünk zakatol, valószínűleg nem sok időnk van megállni és azon gondolkodni, hogy mit jelent a fenntarthatóság. Ugyan ez nem jó hír, az viszont már az, hogy ha akarjuk, ha nem, egy ideje ez a fogalom is az életünk része, sőt jó esetben lelkesen támogatjuk is az elvet. De miért is jó nekünk a fenntarthatóság? Ennek megválaszolásához először azt érdemes tudni, mit takar a kifejezés.

A fenntarthatóság olyan fejlesztéseken alapuló felelős stratégia, amelyik nemcsak a gazdasági szempontokat veszi alapul, hanem olyan módon kívánja azt megtenni, hogy közben odafigyel a környezetre és annak a lehető legkisebb kárt okozza. Vagyis egyensúlyban van a gazdasági profit, a környezetvédelem és a társadalmi értékteremtés. Igen, ahogyan hangzik, legalább olyan nehéz ezt megvalósítani, sőt vannak, akik azt mondják, hogy valójában nem is lehet kivitelezni, de szép számmal akadnak olyanok is, akik úgy vélik, az emberiségnek csakis a fenntartható fejlődés által lehet jövője. Az ENSZ így definiálja a fenntartható fejlődést: „Anélkül elégíti ki a jelen szükségleteit, hogy veszélyeztetné a jövő generációk lehetőségét saját igényeik kielégítésére”.

Nemcsak a vállalatok tartoznak felelősséggel a bolygó jövőjéért, hanem mi magunk is. Hoztunk néhány tanácsot, amelyeket felhasználva felelősen szervezheted a hétköznapokat és többet teszel a gyerekeid jólétéért, mint gondolnád.

  • Takarékoskodj az energiákkal! Ha a gépparkodból cserélsz le valamit, mindig a legjobb energiaosztályú terméket válassz. Használj energiatakarékos égőket és kapcsold le a villanyt és az elektromos készülékeket, ha már nem használod őket.
  • Ha teheted, válaszd a tömegközlekedést. Persze csak akkor, ha módodban és nem kell emiatt felrúgni az életedet. Közlekedhetsz természetesen autóval is a fenntarthatóság jegyében, válassz környezetbarát járgányt és légy takarékos.
  • Az okos házak a családok legjobb barátai: a megfelelő hőszigetelés, a jó nyílászárók mind-mind kímélik a környezetet és a növelik a pénztárca tartalmát. Egy jól megtervezett és kialakított, megújuló energiákkal életre keltett otthon csodás példája lehet a fenntarthatóságnak.
  • Azoknak a cégeknek a termékeit vásárold, amelyek odafigyelnek a fenntarthatóságra és nemcsak a profitot hajszolják. Könnyen utána lehet járni, megéri a befektetett energiát.
  • Ne termelj sok szemetet! A felesleges csomagolásokat felejtsd el: használj vászontáskát a bevásárlásokhoz és legyen egy kulacsod, amit a PET palackok helyett bevethetsz. A meglévő szemetet gyűjtsd szelektíven és az sem baj, ha rajongsz az újrahasznosított dolgokért.
Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top